„Szorgos népünk győzni fog!”  

Mára csupán 5 kommunista ország maradt a világon: Kuba, Észak-Korea, Kína, Vietnám és Laosz. Ebből 4 Ázsiában van, ami nem lehet véletlen. Vietnám esete szépen példázza azt, odaát miért működik az, ami Európában elbukott...

Boldog és elégedett emberek

Már az ókori rómaiak is tudták, mi kell a népnek: kenyér és cirkusz. Ötvözni a kettőt viszont egyértelműen a szocialista országoknak sikerült a legjobban, a folyékony kenyér, vagyis a sör formájában. Amíg a sör van elég és olcsó, az emberek boldogok...

Vietnámban máig nagyon olcsó a sör, konkrétan 12 dollárcentet kóstál pohárkája egy tetszőleges hanoi utcai árusnál, az un. bia hoi-ban (jelentése: friss sör). Ezen intézmények lelke egy mobil sörcsapoló berendezés, ahonnan egyszerű üvegpohárba folyik a pasztörizálatlan, friss malátalé. Az egész szerkezet ide-oda tologatható, vagyis könnyen a kereslethez igazítható a kínálat. A "jobb" bia hoi-ok kis műanyag székeket tesznek a járdára, amiket helyváltoztatás esetén a tulaj felpakol a kis taligájájára. A sör amúgy nem rossz, de a legjobb, hogy akár 1 dolláért egy kisebb társaság vidám lehet tőle egész este és ekkor a "farang" busás borravalót ad, vagyis hetykén odalök egy egész dollárt a tulajnak, akinek rögtön csillog a szeme a zöld hasú láttán.

A dong nevű papírcetli a hivatalos fizetőeszköz ebben az országban, de a külföldiektől konvertibilis valutát várnak. Egy dollár az kb. 20.000 dong, vagyis az ember szeme káprázik a nulláktól és időbe telik, mire összeszámolja, hogy a kiszemelt portéka vajon 2 dollár, 20 dollár, vagy 20 cent. Nagyobb összegeknél, kb. 10 dollár felett, viszont olyan mennyiségű papírpénz involválódna a tranzakcióban, hogy azt már csak dollárral lehet intézni. Ezt mi persze nem tudtuk, így az első tisztességes ATM-nél felvettünk egy csomó pénzt. Az gyanús volt, hogy miért kb. 90 dollárnyi dong a legnagyobb felvehető összeg, de az igazi meglepetés akkor ért minket, amikor a masina egy olyan köteg pénzt kidobott nekünk, amit még a 80-as évek erszényes benzinkutasai is megirigyeltek volna. Venni kellett hát egy övtáskát, és persze mondanom sem kell, ennyi vietnámi valuta utunk végéig kitartott.

Folyamatosan mozgásban

Vietnám elképesztő hely: egy hatalmas ország, ahol minden nagyon kicsi és mindenből nagyon sok van. Leginkább az emberekből, ami aztán vonja maga után a következményeket. Nemcsak a bia hoi kis piros műanyag székén éreztem magam óriásnak, hanem gyakorlatilag mindig és mindenhol, egy idő után már fel sem tűnt, hogy folyamatosan az emberek fejét látom.

A közlekedés meglehetősen komplikált ilyen mennyiségű ember esetén. Vietnámban kevés embernek van autója, majdnem mindenki robogóval jár. Komplett családok ülnek rajta, egyszerre akár 5-en, csomagokkal. Apu vezet, a legnagyobb gyerek (vagy kettő akár) elől áll, anyu mögötte kezében egy karon-ülő csemete, hátán pedig még egy csecsemő is. Ilyen és ehhez hasonló kihasználtsággal bíró járgányok lepik el az utcákat. Az út egyáltalán nem úgy fest, mint egy út, az egész inkább olyan, mint egy sűrű tömeg, csak éppen itt mindenki valamerre mozog. Senki nem néz semerre, mivel 4-5 autó viselkedését lehet követni, de a mindenféle rendszer nélkül haladó 70 robogóét kizárt. Totál felesleges bárki mással foglalkozni, sanszod nincs, hogy felmérd a szitut, arra meg pláne nem, hogy reagálj. Tehát mindenki előre néz és dudál. A dudaszó a fő tájékozódási eszköz; ahonnan többet hallasz, ott tömörebb a tömeg, ami erősebb az közelibb járműre utal stb. Mind a denevérek az ultrahangokkal, hangra  megyünk, nem nézünk semerre. Még nem teljesen értettük a közlekedés működését, amikor motort béreltünk, csak azt láttuk, hogy elég sokan vannak kis helyen és nagyon lassan, de haladnak - szóval valahogyan működik. A motor tulaja a dudát mutatta meg először, mi pedig azt hittük, vicces próbál lenni, aztán szépen rájöttük a dudálás-csőlátás titkára és onnantól kezdve ment minden, mint a karikacsapás.

Szárnyaló gazdadág

Az olcsó sör mellett a kommunizmus másik vívmánya, hogy mindenkinek van munkája, vagyis mindenki nagyon szorgosan dolgozik valamin. Többnyire persze felesleges dolgokon. Például egy kis ablaknál megveszed a jegyet a kompra, amit utána 2 méterrel később valaki ellenőriz, majd pár méter múlva még egy ember összetapogatja a jegyet. Így összesen 3 embert foglalkoztat ez az egyszerű művelet. Volt úgy, hogy három vietnámi nyelven íródott cetlit (voucher) kellett különböző helyeken újabb cetlikre cserélni, míg végül megkaptuk a vonatjegyünket, egy negyedik cetlit. Minden 30 feletti magyar embernek ismerősen kell, hogy hangozzon a fenti példa, nálunk ugyanis pontosan ilyen vicces szisztémák működtek 20 évvel ezelőtt. A különbség csupán annyi, hogy míg nálunk a második jegyellenőr rendszerint órákra eltűnt kávézni, addig vietnámi kollégájában fel sem merül a lógás gondolata, vagy az, hogy munkája értelmét megkérdőjelezze. És pontosan ez az a két dolog, amiért a szocializmus Ázsiában működik, Európában pedig csődöt mondott. Az ázsiaiak ugyanis végtelenül szorgalmasak és alázatosak. Mert ne feledjük, hogy egy hosszú és véres háború után Vietnámban még mindig kommunizmus van. Lehet azon vitázni, ki nyerte a háborút, de az tény, hogy akárcsak Kínában, a rendszer itt is működik és ontja magából az olcsó árucikkeket, hanyatlásba taszítva ezzel az amerikai gazdaságot…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.