Nem szabad! Ne menj oda! Ne nyúlj hozzá! Ezt ne csináld! Ez nem a tied! Ne hisztizz! – ha lenne egy statisztika, melyik az a szó, amit a gyerek a legtöbbet hall a környezetétől, a NEM lenne a nyertes. Ennek megfelelően Adél is ezt a szót mondta ki először életében miközben rázta a kis fejét, ezzel nyomatékosítva, hogy ez a kaját ő bizony nem, és egyáltalán semmilyen kaját sem, és amúgy is az evéstéma meg aztán végképp nem, se most, se máskor sem!!!

Kis kivételtől eltekintve, a legtöbb szülő jól-nevelt gyereket szeretne magának, aki szépen megköszöni, ha kap valamit, illedelmesen üdvözni az ismerősöket, esetleg pukedlizik, ha vendégségbe hívják. Minden szülő tudja, hogy egy hisztériázó kis „Mauglit” látva a legtöbb ember azt gondolja, nem kapott szegény rendes nevelést, otthon biztos mindent megengedtek neki. Azt meg senki sem akarja, hogy ezt gondolják róla. Pláne nem ismerősök!

Ezért aztán sok szülő mindenről letiltja a gyerekét, biztos, ami biztos. Illetve jó sokszor elismétli neki a tiltásokat, hátha úgy jobban megmarad. Vajon a jólneveltség a nemek számától függ? Attól, hogy napjában hányszor rendszabályozom a kölyköt? Attól, hogy elégszer ismétlem el neki, hogy mit nem szabad?

Látok szülőket a játszótéren, akik órákon át folyamatosan instruálják a gyereküket. Ahelyett, hogy élveznék a jó levegőt, úgy érzik, meg kell mutatniuk a többieknek, milyen gondos szülők, ezért hát megállás nélkül nyomják az „eztnemszabadot”, miközben szegény gyerek egyszerűen fulladozik a társaságuktól és menekül tőlük. A gyerek szemszögéből (mert neki is van ám olyan) a sok tiltás rettenetesen frusztráló is lehet. Ott ül csóri 1-2-3 éves a homokozóban, az se tudja, ki kivel van, szeretné felfedezni a világot, minden olyan meglepő és bizonytalan is. Aztán bármit csinál, bármivel próbálkozik, azt éppen nem szabad. Ne szórja a homokot, mert belemegy a másik gyerek szemébe. Ne vegye el a kisfiú lapátját, mert az nem az övé. Ne feküdjön a földre, mert koszos lesz a ruhája… nem, nem, nem. Csoda, ha elmegy az életkedve is és igazi frusztrált kiskölyök válik belőle, aki aztán később meglincseli a másikat az oviban?

Valójában a tiltás a gyereknevelés legegyszerűbb módja. És mint általában a legegyszerűbb utak, ez sem működik. A „nemek” helyett inkább egy olyan értékrendet kellene adni a kicsinek, amivel fel tudja majd mérni, mit szabad és mit nem, és nem is vágyik majd arra, romboljon, tomboljon, bántson másokat stb. Arra, hogy egy nagy sáros tócsában dagonyázzon, arra meg amúgy is mindig is vágyni fog, ez elmei ösztön, amit meg kell tanulnia kordában tartani.

Néha furcsán néznek rám emberek, hogy miért engedem meg, hogy Adél felmásszon az asztalra, pakolásszon a szekrényben, vagy pacsáljon a játszótéren (32 fokban). Főleg azok lepődnek meg, akik ismernek és tudják, általában mennyire fegyelmezett és szigorú vagyok. Szeretnék azonban a nemekkel takarékoskodni, óvatosan bánni velük. Úgy, mintha csak néhány lenne belőlük minden napra. Tartogatom őket egy fontosabb alkalomra, amikor tényleg valami elképesztővel próbálkozik a kicsi. Hiszen mindenki ismeri a mesét a nyusziról, aki viccből rókát kiáltott, aztán amikor tényleg jött a róka, már mindenki csak kinevette…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.