Az új dolgok korszerűek és kényelmesek, a régieknek viszont történetük van cserébe a kellemetlenségekért, amit néha okoznak. Így van ez a mi régi-új házunkkal is…

 

Nos, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy a Gellért-hegy. Ennek a hegynek a napos dél-nyugati lankáin kezdetben szőlőt termesztettek, amiből mára pusztán néhány utcanév marad: Villányi út, Badacsonyi utca, Szüret utca, Somlói út és a mi utcánk neve is, ami egy hajdan volt szőlőfajta. A szőlőt később szörnyű kor támadta meg, kipusztult, a helyére pedig lakóházak kerültek, köztük egy bányatualjonos villája, aki 1914-ben költözött ide a családjával. Divatos, klasszikus kétszintes épületet álmodott meg: hatalmas terasz kovácsoltvas feljáróval, tágas télikert, rózsalugas a kertben. Néhány év múlva az iparos fia legénylakást épített magának az emeleten, pontosan ott, ahol ma mi lakásunk található. Nem tudom, hogy mit csinált ez a pesti aranyifjú ezen a helyen, de biztos szép történeteket mesélhettek volna a falak, ha nem bontottuk volna le őket az elmúlt hetekben…

Jött a háború, az I-es és a II-es. Hogy, mi történt a bányászékkal rejtély, ami biztos, hogy a házat bombatalálat érte, a tető oda lett. Ennek ékes bizonyítéka a szedett-vedett faanyagból összetákolt födém, ami miatt igen sokat fájt a fejünk az építés során. Mivel a háború után nem volt 7-es Ytong, abból építkeztek, amit találtak - például bútordarabokból, amit ma is látni a deszkázatban.

A ház legrégebbi lakója a háború után, kislányként költözött az alagsorba és ma is itt él. A környéken laktak, az ő házukat végzetes találat érte, ezért távoli rokonuk, a bányatualjdonos átmenetileg a szuterénbe menekítette a kislány családját, aki már itt született a viharos időkben. 1949-ben ez a villa sem úszta meg az államosítást. Majd’ másfél évtizedig egy lánykollégiumnak adott otthon, amíg 1964-ben fel nem szabdalták kisebb-nagyobb lakásokra. Közben a kislány, aki közben felnőtt és saját családja lett, a szuterénben maradt, és díszpáholyból nézte végig,  mivé és kié lesz a rokonaitól elkommunizált épület. A villa egyébként ekkoriban csak a földszinti részből és az emeleten a mi lakásunkból állt, 1970-ben építették hozzá a többi részt. Az építész, aki az átalakítást tervezte a mai napig a ház lakója, mint egy újabb korszak képvislőjeként.

Béla, akinek az özvegyétől a lakást vettük, tanárember volt és a párt hűséges tagja. Barátja, a lenti nagylakás tulajdonosa (használója), pedig nagyhatalmú pártember, a XI. kerület jegyzője . Az elvtárs úr sajnos később csúnya véget ért: a rendszerszerváltás után felkötötte magát bánatában, ráadásul itt a lakásában. Felesége, a marxista tanok doktora, kőkemény asszony lévén szemrebbenés nélkül adta el néhai férje lakását az Amerikából hazatelepülni szándékozó magyar orvos-házaspárnak. Ők annak az első és egyetlen generációnak a tagjai voltak, akikről a naív pártvezetés azt feltételezte, hogy mivel már csak a szép új szocilaista világban jártak iskolába, kaphatnak világútlevelet, úgysem mennek sehova, hiszen az anyatejjel szívták magukba az új vilégrend eszméit. A valóság viszont az volt, hogy nem szárdt még meg a festék az orvosi diplomán, mire évfolyam nagyobb része eltűnt az országból. Köztük volt ez a fiatalal pár is, akik Közép-Nyugaton kezdtek új és láthatólag boldog, sikeres életet. Nyugdíj után hazatelepülni készültek szülővárosukba, ezért vették meg ezt a fantasztikus villalakást, amit addig is az amerikai kémelhárításnak adtak ki. Ezt persze akkor senki sem tudta, a szomszédok azt hitték, biztosító társaság működik itt. Valójában pedig innen, a Gellérthegy pici utcájában álló villa földszintjéről üldözték titkosan a rendszerváltás után az amerikaiak a szovjet kémeket. Ugyanonnan, ahol korábban a hithű pártvezető élte életét és lelte halálát. Van dramaturgiai érzéke a történelemnek… Nos, a házaspár végül nem települt haza, de minden évben néhány hónapot itt töltenek. Üresen áll az év többi részében ez a csodás, hatalmas lakás, ahova belépve az embernek olyan érzése támad, hogy hamarosan megjelenik egy szmokingos komornyik az ajtóban, hogy kristálypohárból szervírozza a délutáni konyakot a kandalló mellett pihenő uraknak.

A jelenlegi lakóközösség elég furcsa társaság. Lényegében ugyanazok ez emberek, akik eredetileg megkapták a lakásokat, csak azóta nyugdíjasok lettek, leginkább kisnyugdíjasok sajnos. Ráadásul több olyan lakás is van, ahol az időközben felnőtt gyerekeknek nem sikerült önálló egzisztenciát kialakítani, így az öregeknél alapítottak családot. Vagyis néhány lakásban igen komoly népsűrűség alakult ki, több generáció igyekszik együtt élni, igen kicsi helyen. Ez bizony igaz volt a néhai Béla családjára is: szám szerint 4 generáció csupa hölgy tagja lakott ott együtt. Sosem felejtem a nyöszörgő 96 éves nénit, aki csak feküdt halálra vártan az ágyában, amikor először a lakásban jártam az ingatlanos Mónikával. Eszembe is jutott rögtön, hogy milyen sokszor beszélgettünk róla, hogy hány és hány 100 éves néni dekkolhat lepukkant régi villákban és milyen jó lenne egy ilyen lakást elcsípni és felújítani. Nem csoda hát, hogy a lakásba lépve rögtön tudtam, hogy ez lesz az új otthonunk. Szóval a nagyon idős néni, a lánya, vagyis Béla özvegye, az özvegy lánya és ő két kamasz gyereke  laktak ott, akik félig kínaiak, így ha még valaki nem zavarpodott volna bele, ki kivel van, itt biztosan elveszti a fonalat. Nagy lehetett az összhang a családban, ha a nagyszoba közepén egy második konyhát és fürdőt építettek, megteremtve ezzel az önálló életvitel lehetőségét ugyanazon lakásban. Hát, ennek a fürdőnek már csak az emléke maradt meg mára, mint ahogyan minden másnak is, hiszen gyakorlatilag az egész lakást lebontottuk, hogy a saját ízlésünkre formálhassuk.

Tulajdonképpen ebben a százéves házban ott van az egész XX. század történelme: a boldog békidők, a monarchia korszaka, amikor épült, a háborúk, amikor megsérült, a kommunizmus, amikor újraosztották, a hazavágyó disszidensek, és persze az amerikai kémelhárítók, a hidegháború utolsó felvonásából. Talán a mi beköltözésünkkel egy újabb, szebb korszak kezdődik majd az életében és visszatalál majd polgári gyökereihez, ami valahol a iparmágnással együtt veszett el a XX. század viharaiban…

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr262414607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

escargot 2010.11.02. 09:54:32

Abszolút respect, a háznak, Nektek és az írásnak is, ez nagyon tetszett. Budapest legszebb, legizgalmasabb fejezetei. Szólj, ha lehet menni látogatóba!

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2010.11.02. 11:06:28

Nem fogom szó nélkül hagyni, ha készen vagyunk, ebben biztos lehetsz!!
süti beállítások módosítása