csib 2011.06.04. 13:04

Cím nélkül

„Tekintettel a súlyos, élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenességre, a terhesség megszakítása genetikai szempontból indokolt.” – így hangzott a halálos ítélet.

Meglehetősen sok, 3% az esélye annak, hogy a gének valamilyen ismeretlen okból kifolyólag rosszul kapcsolódnak össze, ezért a magzatnál nem tud rendesen kifejlődni a koponyacsont. Annak viszont nagyon picike az esélye, hogy ezt a magzat túlélje és a terhesség ne spontán vetéléssel végződjön, általában akkor, amikor az anya még nem is tudja, hogy babát vár. Keveseknek kell 4 és fél hónapot egy testben lehúzni egy halálraítélttel.

Nem ez volt életem legszebb 4 és fél hónapja és nem tudom miért kaptam erre az időre egy ideiglenes lakótársat a testembe. Talán azért, hogy velem legyen, bátorítson magányomban, talán azért, hogy az igazi gyászt megtapasztalva megértsem végre, hogy nem a munka, vagy anyagi dolgok a fontosan az életben.

Szerettem volna gyorsan túl lenni az egészen, de úgy tűnik, még pár napunk maradt együtt. Hétvége is van, a műtők zsúfoltak, a terhesség előrehaladott állapota miatt ez nem egy rutinműtét, Budapesten egyetlen helyen csinálnak ilyet, és nem pedig nem vagyok életveszélyben, tehát várok a soromra.. Miért alakult így, miért nem lett vége rögtön, nem tudom.  Miért kell ilyen hosszasan búcsúzkodjak tőle, nem tudom. Kegyetlen ez a pár nap, senkinek sem kívánom. Minden egyes alkalom, amikor a baba megmozdul olyan, mint egy elektrosokk. Újra és újra átélem, ahogy csörög a telefon és közlik, hogy azonnal rohanjak, én pedig tudom, hogy nagy a baj és azon gondolkozom, hogy nekem kell-e majd az ítéletet meghozzam, vagy megteszik ezt az orvosok helyettem. Megtették.

Sokáig nem fogom még elfelejteni őt. Még sokáig fogják kérdezgetni tőlem az ismerősök, a rokonok, a barátok, hogy merre van a pici, akivel terhes voltam. Még sokszor kell majd elmagyarázzam, miért nem vagyok már terhes. És még sok vigasztalónak szánt hülyeséget kell majd végighallgassak, hiszen nagyon kevés ember annyira intelligens, hogy tudja, nem kell többet mondani, csak annyit „sajnálom”. Olyasmit pedig semmi esetre sem, hogy „nem baj, lehet még másik gyereked”, meg „tudom, min mész keresztül, én is elvetéltem (a 4. héten)”.

Szerencsére itt van velem egy társ, és most már tényleg és igazából itt van, aki tudja, mit kell mondania, hogy jobban érezzem magam. És itt van velem egy pici kislány is, aki valódi vigaszom és támaszom a nehéz időkben.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr672956350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

deborah 2011.06.10. 10:29:38

Csib, nagyon sajnálom. Sok erőt kívánok.

Athe 2011.06.13. 14:34:12

nagyon sajnálom!

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.06.15. 21:34:09

@Athe:

Ne haragudj, hogy csak most gratulálok neked, de most végre szívből tudom tenni!

Athe 2011.06.15. 22:57:26

@csib: Tök hülyén érzem magam, hogy ilyen rosszul időzítettem a kommentemmel, szóval ez lenne a legeslegutolsó, ami miatt haragudnék, nagyon szíven ütött ez az egész, és tényleg sajnálom.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.06.16. 22:30:22

@Athe:
Elég hülye helyzet, de persze nem tehetsz róla, ahogy az a többi sok más kedves ismerős sem, akik jószívűen gratuláltak az elmúlt héten. Fel voltam és vagyok erre készülve, ezért úgy döntöttem, nem is csinálok belőle lelki gyötrelmet, mert abba belehülyülnék hamar.
Szóval tényleg ne érezd rosszul magad e miatt. Ez ilyen. Ezzel jár.