„A számla folyamatosan íródik, a kérdés csak az, mikor húzzák alá..” Egy igaz mondás arra, hogy a szívesség, habár szívből jön, nincsen olyan ember köztünk, aki ne várna valamilyen formában viszonzást. Akár egy meghatározhatatlanul távoli jövőben tett újabb szívesség, egy apró gesztus, egy nagy köszönöm, segítség valakinek, aki fontos nekünk – megannyi formában lehet törleszteni a kölcsönt. És kell is, hiszen ezért vagyunk barátok, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk..

 

Én ebben a szellemben nőttem fel. Akit például nem kedvelek, attól nem kell a szívesség, mert nem tudnám tiszta szívvel viszonozni sem, csak folyamatosan azt érezném, hogy adós vagyok valakinek. Sok ember betegesen nyilvántartja, kitől mikor mit és vissza is pontosan annyit és annak. Szerintem pedig mindenki a saját lehetőségeihez mérten kell jótékonykodnia a másikkal, ami különösen igaz az anyagi természetű jótéteményekre. Persze vannak híres potyázók minden társaságban, de baráti körben alapvetően működik az „egyik kört én fizetem, a másikat te” rendszer.

Ezzel szemben Hollandiában nem szokás másokat meghívogatni semmire sem, a szívességeket se viszik túlzásba. Persze a család és a közeli barátok összetartóak, segítenek egymáson a bajban, de mindenki kínosan ügyel arra, hogy ne köteleződjön el senki felé sem. Ez viszont azt is jelenti, hogyha te másképpen szocializálódtál és véletlen szívességet teszel egy hollandnak, nem szabad érte semmit várni, még akkor sem, ha viszonzás lehetősége nyilvánvalóan és egyértelműen jön szemben veletek az utcán. Ennek tudatában kell bármire is meghívni őket. Úgy kell őket vendégsége hívni, hogy valószínűleg nem fognak sem neked, sem a gyerekednek semmilyen apróságot sem hozni és arra sem számíthatsz, hogy hamarosan visszahívnak téged az ő otthonukba. Ha pedig étterembe mentek, a holland tüchtig alapossággal fogja kiszámolni a rád eső részt, amit aztán az utolsó euróig be is vasal majd. Még akkor sem hív meg, ha több napig látod vendégül az illetőt. Még akkor sem, ha hozza a barátit is. Még akkor sem, ha sokadik éve látod vendégül. És még akkor sem, ha mindezek kombinációja áll fenn. Nem. Mert eszébe sem jut.

Találkoztam azonban mindennek egy pozitív aspektusával is, méghozzá a holland esküvő intézményével. A közelmúltban volt szerencsém egyhez, ami igazán tipikusnak mondható. Nekem nem volt esküvőm sem itt, sem ott, talán éppen azért nem, mert nálunk ez igazi adok-kapokként működik, ami nem tetszik nekem. Az esetek többségében az ifjú pár már a meghívóban kiköti, hogy melyik bankszámlára menjen a pénz (ennek súlyosabb esete a menyasszonytánc intézménye, ahol azért még elbábozzuk, hogy nem is arról van szó, amiről…), jobb esetben van valamilyen ajándéklista, de olyan nincsen, hogy nem viszel semmit. Vagyis a pár nem önzetlenül hív meg téged, hanem viszonzást vár cserébe, méghozzá azonnal és az általuk meghatározott formában. Szerencsére van olyan vendéglátó, aki az ajándékért cserébe úgy érzi, szórakoztatnia kell a vendégeit és valami produkcióval próbálja a mérleg nyelvét maga felé billenteni. A holland esküvő teljesen más. És nem azért mert biciklivel jön az ifjú pár. Hanem azért, mert oda valóban önzetlenül hívnak meg és tényleg nem várnak nászajándékot. Persze mindenki visz valamit, akár egy kis előadást, vagy valami kreatív dolgot, néha nagyobb dolgokat is, de semmi esetre sem vastag borítékot. Mi például miattuk repültünk oda, nekünk ez volt az ajándékunk, nem is vártak semmi mást. Az ifjú pár nem befektetésként tekint az esküvőre, ami majd remélhetően legalább nullszaldós lesz, hanem ezt a pénzt tényleg arra áldozzák, hogy a nekik fontos embereket megvendégeljék. Ha szűkösek az anyagi források, akkor kisebb a vacsora, vagy nincs is vacsora, csak valami snack és némi ital. Ahogy bármilyen ünnepnél, itt sem az evés a lényeg. Ha nem telik rá, akkor egyáltalán nincs esküvő. Nálunk ez elképzelhetetlen. Még a legszegényebbek sem engedhetik meg maguknak azt a szégyent, hogy nincsen elég kaja a násznépnek. Hollandiában viszont ha kicsit nagyobbak az anyagi lehetőségek, akkor még a gyerekekre is külön gondolnak a nagy eseményen. Kvázi mini gyerekzsúr az esküvőn, bohóccal és pattogatott kukoricával. Magyarországon voltam nagyon drága esküvőn is, ahol minden fogáshoz újabb bort szolgáltak fel, de a gyerekek még ott is maximum a csoki-szökőkút körül ólálkodtak, vagy ünneplős, lakkcipős társaikkal bandáztak valamelyik sarokban. Praktikus ötlet az is, hogy Hollandiában a büzsdé kordában tartása érekében általában kijelölt vége van a bulinak. Nincsen orrvérzésig tivornya, hanem a meghívóban szereplő időpont körül be kell fejezni a fogyasztást és illik távozni. Ezen senki sem sértődik meg, hanem örül, hogy addig is vendég lehetett!

Annak ellenére, hogy a fenti esküvő különösen kedves emlékként él bennem, továbbra is hiszem, hogy néha meg kell hívjuk egymást erre-arra és oda kell figyelni, hogy mikor tehetek én is valamit a másikért, aki tett értem valamit.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr753131553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.