Azért írom e sorokat, mert nagyon unom már az örökös siránkozást Magyarországon. Hallom mindenhol: postán, boltban, villamoson, megbeszéléseken, családi eseményeken.  A panaszkodás rendszerint egy korrekt  bezzegelésbe torkollik, aminek szerves részét képezi a könnyű-neki-mert-ő holland frázis puffogtatása is…
Pedig a titok nem valamiféle kolbászos kerítés, hanem az emberek magabiztossága és az ahhoz vezető út. Amennyire kishitűek vagyunk mi magyarok, annyira hatalmas önbizalommal van megáldva minden holland. Kevés olyan hollandot láttam, aki nem egy két lábon járó ego lett volna. Ha nem is ennek a másolása a cél, de azért az alapokat elleshetünk tőlünk…

Önállóság.
A sikeres emberek önállóak. Pont azért lettek sikeresek, mert lépéseket tettek meg egyedül egy olyan úton, ami történetesen vezetett is valahova. Anyuci szoknyája alól kikandikálva még senkinek sem sikerült nagy dolgokat véghezvinnie! Tettek nélkül pedig nincs siker, vagy tiszavirág életű csupán. 
Már egészen pici koruktól fogva a hollandokat nagyfokú önállóságra nevelik. Lehet ezt tévesen szeretethiánynak diagnosztizálni és megvetni a szülőket, mert nem szoptatják a gyereket kétéves korukig, túl korán bölcsödébe adják őket, vagy vidékre küldik továbbtanulni. Lehet minderre úgy tekinteni, hogy ezeket kényelemből és önzőségből teszik, azonban pont a gyerek magunkhoz láncolása mögött húzódnak meg önös érdekkek inkább. Az önállósággal ugyanis elsősorban vele teszünk jót, másodsorban persze magunkkal. (Ha nem attól érezzük magunkat különösen jól, ha mások függnek tőlünk – ami azért elég beteg dolog.)
Szerintem felnőttként a szüleink nyakán élni, hozzájuk futni a bajunkkal nem normális jelenség. Az persze nem meglepő, hogy a szülők mennyire boldogan szublimálódnak imádott gyermekeik életében, problémáiban, ahelyett, hogy a saját életüket élnék. Nem meglepő, mert erre valójában nincs igényük, nem is tudják, hogyan kezdjenek hozzá, mert sosem voltak ők sem önállóak. Korábban ők is ugyanígy függtek a szüleiktől, akik mindenbe beleszóltak, minden elrendeztek helyettünk, egészen addig, amíg ők nem kezdtek rendezkedni a gyerekeik helyett. Vagyis mindig mindenki valaki másnak az életével van elfoglalva, sose a sajátjával. Nagyon fontos érték a család Hollandiában is, ezért aztán nem függőségi viszonyok, hanem a szeretet tartja össze!
Referencia.
Az egészséges önbizalomhoz az is kell, ne keressünk mindig referenciákat, ne nézzük állandóan a másikat, magunkat nézzük elsősorban. Semmi szükség arra, hogy folyamatosan másokat vizslassunk, megerősítést, vagy cáfolatot keresve saját igazunkra.
A holland sorban akar állni, olyan akar lenni, mint a többiek, ezért sosem nézi azt, hogy a másik ezt-azt hogyan csinálja, neki mije van, az anyagiakra vonatkozó kérdések tabunak számítanak. Ezzel aztán rengeteg frusztrációról kímélik meg magukat, amit tovább növeli az önbizalmat és az egész egy felfelé mutató spirálként funkcionál.
Mindez azt is jelenti, hogy a hollandok nem akarnak megfelelni mások vélt vagy valós elvárásainak. Semmilyen szinten nem befolyásolja őket az, hogy a „többiek mit fognak szólni”, nem a külvilágnak, maguknak cselekszenek, ami ismét egy jó adag teljesen felesleges negatív gondolattól szabadítja meg őket.
Felelősség.
Ha csakis magunknak akarunk megfelelni, akkor kénytelenek leszünk felelősséget vállalni. Mivel nincsenek mások, akiknek cselekszünk, akkor arra sincsenek mások, hogy tovább dobjuk a forró krumplit. Nincs lapítás. Nincsenek bűnbakok. Mentegetőzés és kifogáskeresés sincsen. Van viszont tanulság és tanulás. A legkevésbé sem érdekes, mit szónak a többiek, így az sem jár felétlen presztízs-vesztéssel, ha beismerjük, hibáztunk.
Jövőorientáció.
Ha önállóan és felelősen gondolkodunk, és nem zaklatjuk magunkat azzal mások mit szólnak, akkor a múlttal vajon miért foglalkozunk ennyit? Mi volt, ki volt, hogy volt, ki a hibás, megbűnhődött-e? Jobb lesz nekem attól, ha a múltat idealizálom?
Nem vitatom, hogy fontos dolog ismerni a történelmet, fontos dolog szembenézni vele. Csak éppen mi valahogy 20 éve folyamatosan semmi mást sem teszünk, csak szembenézünk, vagy éppen nem nézzünk szembe a kommunizmussal, Trianonnal, a Mohácsi csatával, a tatárjárással. Nem lehetséges, hogy azért foglalkozunk ennyit a múlttal, mert egyszerűen félünk szembenézni a jövővel? Viszont a szebb jövő az bizony előre van, ami nem fog addig eljönni, amíg nem merünk a múlt helyett végre a jövővel farkasszemet nézni végre!
Önállóság. Felelősség. Nem másokkal foglalkozni. Előre nézni. Ilyen egyszerű.
Ez nem tyúk-tojás dilemma. Nekünk kell megtenni az első lépést, ugyanis a semmiből nem lesz önbizalom. Arra ne várjunk, hogy egyszer csak minden jóra fordul és mi majd nagyon magabiztosak leszünk. A magabiztosságért, mint minden más erényért meg kell dolgozni.

Bezzegelés helyett tanuljunk európai barátainktól!

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr84330446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.