Régi mondás, hogy sokat elárul egy nép kultúrájáról az, ahogyan a halottaival bánik…

A holland temető egy valóságos képzőművészeti tárlat, ahol a kicsit és a nagyon giccs mellett olyasmiket is talál az ember, amit megállná a helyét egy művészeti galériában. A síremlék egyféle alkalmazott művészet, ami munkát ad egy csomó kreatív emberkének, szobrásznak, fafaragónak, üvegfestőnek, igazi és wannabe alkotóknak. Ami közös bennük, hogy mind a halott személyről próbál valamit mondani, valami olyasmit, amit az utókornak érdemes belőle megőrizni, valamit, ami a megboldogulnak tetszene - persze némelyiknek mintha egészen furcsa ízlése lett volna. A lényeg, hogy róla szól, neki szól, és nem a külvilágnak, nem akar megfelelni semmilyen külső elvárásnak, nem szempont, hogy jó nagy, drága márványból legyen. A hajtás után néhány gyöngyszem és pár szó a temetésről..

DSC_3354.JPG

DSC_3331.JPG

DSC_3312.JPG

DSC_3310.JPG

DSC_3308.JPG

DSC_3297.JPG

DSC_3295.JPG

DSC_3293.JPG

DSC_3291.JPG

DSC_3287.JPG

DSC_3283.JPG

DSC_3279.JPG

DSC_3332.JPG

A holland temetés olyan, akár a sírkövek: informális. Megkockáztatom, hogy valóban a halottról szól és nem a rokonoknak/barátoknak/egyéb érdekcsoportoknak előadott parádé, ahogy azt itthon sokszor tapasztaltam. Nagyon kevés igazán őszinte szertartáson vettem ugyanis részt, a tipikus inkább az, hogy a sír mellett mindenki hallgat és szomorú, a beszédek mennyei magasságokba emelik az elhunytat, azokban néha a család egyéb tagjainak érdemeiről is szó esik, ami aztán végképp nem tartozik a témához, de a temetés egy jó alibi, hogy világgá kürtölhessük. Aztán mire vége a hivatalos résznek, a rokonok megörülnek egymásnak és szegény halottról néha meg-megfeledkezve diskurálnak kedélyesen a halotti toron. Ezzel semmi baj sincsen, nem hiszem, hogy bárki azt szeretné, hogy a temetésén sírjanak, csak éppen olyan nagy a kontraszt a temetőben tanúsított össznépi szomorúsággal, hogy nehezen hiszem el, hogy mindkettő őszinte lehet.

Hollandiában nincsen teljes csend a templomban, a menet során is bátran beszélgetnek egymással az emberek. Aztán a halotti toron az elhunytról anekdotáznak, néhol akár viccesen, hibáit, botlásait is megemlítve, olykor-olykor nevetgélve a közös emlékeken. Valahogy mindenki igyekszik valamilyen pozitív történettel előállni, nem a szenvedésekről akar hallani és beszélni. Akár a sírkövek, ez is mind-mind a róla szólnak, nem rólunk, akik siratják. Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr34882814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.