DSC_3451.JPGCsak négy év! Talán öt, de lehet, hogy csak három, amíg Adél hisz a csodákban. Ki kell használni minden évet, mert olyan rövid az idő, amit ebben a varázslatos világban tölthet. Naivan, csillogó szemekkel figyelve, várva a nagy szakállas embert, piros ruhában...

 Sinterklaasnak hívját őt és a mi Mikulásunkkal ellentétben nem északon, Lappföldön lakik, hanem Spanyolországban. Minden évben, november végén hajóval érkezik a nagyobb holland városokba - ennek az országnak ugyanis minden pontjára meg lehet érkezni hajóval. A gyerekek éljenezve, énekelve várják őt, hatalmas buli kerekedik körülötte. Nem egyedül jön, az elmaradtatlan lován kívül az asszisztenseit (rabszolgáit) is hozza magával, akik véletlenünl mind színes bőrüek – Sinterklaas ugyanis azokból az időkből származik, amikor ez teljesen normális jelenség volt, ha az ember színes bőrű szolgálókkal vette körül magát. A kísérőknek nevük is van, ők a Zwarte Piet-ek és a legenda szerint mórok. Valójában viszont kék szemű, szőke hollandok, barna arcfestékkel, tarka ruhákban, önfeledten játszva a bolondot. Különböző jogvédő szervezetek évről évre támadják ezt a szokást, olyan szavakkal riogatva, hogy rasszizmus, meg diszkrimináció, amiben ha belegondolunk, azért van valami, de a hollandok úgy ragaszkodnak Zwarte Piet-hez, mint a napi 5 kávéjukhoz.

DSC_3471.JPG

Nos, Sinterklaas megérkezésével minden gyerek különös izgalomba kerül és egészen december 5-ig majd’ minden este friss vizet, zabot és répát tesz ki a lónak, mert a gyerekek tudják, hogy Sinter’ szívéhez a járgánya gyomrán át vezet az út. Néha persze rajzolnak vagy énekelnek is a gyerkőcök az öregúrnak, különösen az utóbbi fest igen érdekesen egy külső szemlélő számára. Nem láttam még sose a lányomat olyan nagyon lelkesen énekelni, mint a saját csizmájának – amibe a répát is kell tenni. A csizmába tett répa a szimbolikájába most nem mennék bele, éneklő hároméves nélkül is bizarr látvány.

December 5-én aztán megtörténik a csoda, maga Sint’ megy el minden házhoz és egy egész zsák ajándékot hoz. Másnap a piros ruhás hajóra száll és a rossz gyerekeket magával viszi Spanyolországba, ami egy különösen félelmetes büntetés. Ki szeretné ugyanis, ha a rettenetes mediterrán Spanyolországba toloncolnának az esős, ködös Hollandiából?!DSC_3502.JPG

A karácsony sokkal kisebb ünnep, inkább családi szertatás. A gyerekek igazi története a Sinterklaas, ez az, amit egész évben várnak, ami rólunk, nekik szól.

Az én lányom igen szerencsés, mert őt december 5-én megajándékozza a holland Sinterklaas, karácsonykor pedig az általános érvényű Jézuska is! 4 évig biztosan, aztán majd meglátjuk, ki bírja tovább a Sinterklaas vagy a Jézuska. Esetleg a húsvéti nyúl.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr464947990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.