csib 2013.10.23. 19:13

Egyensúlyozás

fool.jpgMegkérdőjelezhetetlen igazságként kezeljük és lelkesen bólogatunk, amikor azt halljuk, hogy a nők életében eljön a pillanat, amikor választani kell család és karrier között, vagyis el kell dönteni, hogy egyre komolyabb izzadságszagot árasztva továbbra is buliról-bulira járunk-e hasonszőrű barátnőinkkel, vagy inkább minden földi hívságot feladva, szublimálódunk a szent anyaság intézményében és a biopiacon vadásszuk a legjobb csicseriborsó-krémlevesnek-valót vacsorára.

Amikor jómagam a szent anyaság mellett döntöttem, a látszat ellenére valójában fogalmam sem volt róla, hogy mit is fogok majd magammal kezdeni, hiszen azt a stresszes menedzserlétet, amit előtte volt, biztosan nem folytatom.. No persze az anyagi jólétet sem kívántam feláldozni, eszem ágában sem volt lemondani a nyaralásról, az éttermezésről, a szép ruhákról és a gyerekemnek is a legjobban akartam mindenből, így az nem-dolgozás sem volt reális opció. De akkor mit csinálok majd? Grundolok majd valami fantasztikus céget, ebben a gyorsnaszádként száguldó gazdaságban, amit napi 4 óra munkával hatalmas sikerre viszek, és persze jól meggazdagszom? Vagy visszaülök az iskolapadba és virágkötővé képzem át magam, mert az kevésbé stresszes? Mégis mit csináljon az, aki csak olyasmihez ért, ami látszólag egyáltalán nem kompatibilis a családalapítással? Aztán az élet megoldotta ezt a dilemmát helyettem, másfél év után, pontosan ugyanannál a multinál folytattam ugyanazt, ahol korábban. Ámde nem ugyanúgy. Mi változott?

 

Hatékonyság és szervezés

Mind a munkában, mind otthon. A munkában például azért, hogy beleférjen 8 órába az a teendő, amivel korábban simán 9-10 órát töltöttem. Korán kell kelni, ezt a gyerek megoldja! A reggeli irodai magány jót tesz a hatékonyságnak, mert nem csörög a telefon, nem jönnek a levelek, lehet szépen dolgozni. Nap közben pedig nem kell kávézni, dumálgatni, felesleges dolgokkal foglalkozni. Sokszor már az segít, ha a teendők sorrendiségét megváltoztatjuk, vagy abbahagyjuk azt, ami nem megy és mással kezdünk foglalkozni. Hasznos  továbbá, ha mindig mindet felírunk, így nem kell gondolkodni dolgokon, amivel szintén időt spórolunk meg. A család a legjobb time management tréning.

Sokkal nehezebb otthon hatékonynak lenni, hiszen a család mellett ott a háztartás is. Nekem a család az első, és nem a családi fészek. Legyen inkább kupi, mosatlan, akármi, ezek mind várhatnak, a gyerek viszont olyan gyorsan felnő, hogy ripsz-ropsz nem fogom már annyira érdekelni, hogy csillogó szemekkel akarjon velem játszani egész délután. Mivel nem szeretek koszban és káoszban élni, ezért a munkák egy részét egyszerűen kiszervezem. Persze fájdalmas valakinek olyasmiért fizetni, amit te is meg tudsz csinálni, ráadásul még jobban is, de a házimunka az egyetlen, amit tényleg akárki el tud végezni. Vagy marad a szemétdombon kapirgálás annak, akit ez nem zavar.

 

Segítség!

Segítség nélkül nem megy, és aki olyan makacs, mint én, annak ezt különösen nehéz belátni. Sajnos a közoktatási intézmények nyitva-tartása nincsen összhangban a munkaidővel, tehát napi szinten kell valaki, aki segít áthidalni ezt az 1-2 órát. Ez ennél nem több és természetesen ez nem azt jelenti, hogy a „bébiszitter meg a nagyszülő neveli a gyereket” hanem azt, hogy segít. Ugyanez a segítség akkor is elkel, ha lebetegszik a gyerek. Kevés olyan multi van, ahol 2 hétig otthon lehet őrizni a bárányhimlős gyereket. Egy-két nap, egy kis otthonról dolgozás belefér, de komolyabb betegség esetén barátok, nagymama, bébicsősz, család csatasorba kell, hogy álljon. Szabályos riadólánc alakul.

Ehhez már a legelejétől úgy kell szocializálni a gyereket, hogy szívesen időzzön a szülein kívül másokkal is. Habár sok nőnek hízelgő a tudat, hogy van egy pici lény, aki csak az anyukáját akarja, de sajnos a szoptatási időszak után ez már egyáltalán nem igaz. A legtöbb gyerek simán elvan az apjával, illetve az jól ismert arcokkal, akárkik is legyenek azok, vérrokonok vagy sem. Később pedig még inkább, hiszen rájön, hogy a szülőkkel ellentétben az alkalmi bébiszittert simán meg lehet győzni a fogmosás után nyalókafogyasztás jótékony hatásairól. Mindez szoktatás kérdése, az operáns kondicionálás a titok nyitja.

.

Akkor sem vagyok rossz anya!

Fejben is rendet kell rakni. Távol kell magunktól tartani azokat a gondolatokat, hogy rossz anya vagyok, ha sokáig dolgozom, hogy rossz anya vagyok, ha üzleti útra megyek, hogy rossz anya vagyok, ha nem főzök minden nap, vagy ha nem tudok időben odaérni a farsangra. Hiszen azért dolgozom, hogy szép helyen lakhassunk, ha üzleti útra megyek, mindig lapul valami ajándék a bőröndben, ha pedig nincs kedvem főzni, egyszerűen rendelhetünk is valamit, ami ellen még sosem tiltakozott egy gyerek sem. A pohár mindig félig tele van! Senkire sem kell hallgatni, mert az anyaság nem percekben, vagy fazéknyi bablevesben, hanem a gyerek kiegyensúlyozottságában mérhető.

 

Támogatók

Először is, kell egy megértő partner, aki mindenben támogat. Sajnos nagyon sok egyébként modern gondolkodású férfiban mélyen ott lapul „az asszony helye a konyhában” beidegződés. Még akkor is, ha nagyon tanult, nagyon nyitott, nagyon megértő egyébként.

Kellenek továbbá olyan kollégék (főleg főnökök), akiknek vannak gyerekeik, ez alap. Persze mindig lesznek, akik megvető pillantásokkal illetnek, mert osztják a fenti elképzelést a nő helyéről, de ezzel nem kell foglalkozni. Tudom, hogy nagyon nehéz lenne a helyzetem, ha kizárólag munkamániás szinglikkel lennék körülvéve, akiknek a pénzkereseten túl a szórakozást is az iroda nyújtja. Ezt is megértem, mert magam is jártam ebbe a cipőben karrierem kezdetén, pontosan tudom milyen jól lehet szocializálódni a kollégákkal. Végtére is a volt főnököm lett a férjem.
..........

Vannak persze a multilét és az anyagág összehangolásának határai. Egy, esetleg két gyerek belefér, semmi estre sem nagycsalád. Az óvodába cipelés, az iskolai szünetek, a betegségek, mind egy nagy sakkozás: mikor-ki-hova-meddig. De meg lehet csinálni, csak elég fárasztó. Én egész életemben keményen dolgoztam, most egy kicsit még keményebben, de mindezért cserébe célja és értelme lett mindannak, ami mellé korábban többször kérdőjeleket tettem. Megéri.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr755578556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.