Holnaptól újra dolgozom. Biztosan hamar elkap majd a sörgyári hangulat, hiszen egy csodás pilseni úttal kezdem a robotot, ahol komlószedés és sörcsapoló tanfolyam is vár rám – igazi klasszikus fél-komoly csapatépítő program. Megint lesznek osztálytársaim és írhatok majd…

Mindig is szerettem iskolába járni. A tanulás sem zavart különösebben és biztos, hogy nem szerettem volna ennyire, ha nem ment volna jól, mert ki szeret olyan helyre járni, ahol kudarcok érik?! Persze nem a tanulás miatt szerettem igazán a sulit, hanem a társaság miatt. Gyerekként és…

A hiedelmekkel ellentétben, a 24 órás meló egy miniatűr és teljességgel tehetetlen lény szolgálatában nem keményebb feladat, mint egy multinál gürizni. Igen, fel kell kelni éjszaka. Minden éjszaka. Igen, van, hogy órákig kell ringatni a picit, hogy elaludjon. Igen, van, hogy…

Amíg az ember nem kerül a mézes-csupor közelébe, addig nem is tudhatja, hogy létezik, ergo nem hiányolja, nem számít rá. Nem reklamál, ha fizetni kell az italért, amit elfogyasztott. Aztán egyszer csak jönnek a meghívók mindenféle buliba, rendezvényre, kiállításra, moziba, ahol…

Rémisztően hangzik, a tény, hogy minden nap Kőbányára kell munkába járni és az út maga is rémisztő néha. Az első kihívás átjutni a Dunán, majd kamionokat és teherautókat kerülgetve ipartelepeken át vezet az út a gyárig. Amikor a sörgyár épült, ez még város széle volt,…

Vicces reklámokat nézni és elemezni munkakörileg-kötelezően, nem rossz dolog. Nekem lenne a legszuperebb melóm a világon, ha csak ez kellene csinálnom egész nap, de sajnos ez nem így van (ld. ami nem fog hiányzoni posztok). Van egy általános iskolai osztálytársam, aki az egyik…

A multilét egyik kellemesebb velejárója a csapatépítő tréning, esetleg csapatépítő buli. Titka, hogy csak nem kell túlságosan komolyan venni. Nem kell kiakadni az agymosós, nyálas feladatoktól, nevetni kell rajtunk és vidáman italozni, falatozni a részvényesek pénzéből.…