Mindig is szerettem iskolába járni. A tanulás sem zavart különösebben és biztos, hogy nem szerettem volna ennyire, ha nem ment volna jól, mert ki szeret olyan helyre járni, ahol kudarcok érik?! Persze nem a tanulás miatt szerettem igazán a sulit, hanem a társaság miatt. Gyerekként és kamaszként természetes, hogy szeretünk kortársaink társaságában lenni, az intézményt, ami erre díszletként szolgál pedig iskolának hívják. Vannak aztán magányos arcok és a korai szociopaták is, akiket zavarnak a többiek, de én nem tartoztam közéjük. Érdekes, hogy egyik osztályt sem könnyeztem meg és meg sem fordult a fejemben, hogy ezekkel az emberekkel már nem fogok nap, mint nap találkozni, és jaj, de milyen szomorú ez. Csak jóval később esett le, hogy hiányoznak az osztálytársak, addigra meg már voltak újak. Egészen mostanáig.

A munkahelyek is pontosan olyanok voltam számomra, mintha az egyetemi évek folytatódtak volna. Talán azért is érzem így, mert egy vezetői utánpótlás-programban kezdtem a munkát, ahol több friss diplomás ifjú titánnal együtt kezdtük a rögös utat, ami aztán van akinek szupersztráda lett gyorsan, másnak meg nem vezetett sehova. Volt egy 2 hónapos "osztálykirándulás" is belépésünk után, indukciós programnak hívták és több vidéki helyszínt beiktatva ismertük meg a vállalati folyamatokat. Ezek a vidéki éjszakák pedig pontosan úgy zajlottak, mintha csak az egyetemen lettünk volna, esténként ivászat és hülye társasjátékok, később aztán lelkizés szűk körben. Azóta is jóban vagyok pár emberrel a csapatból. Életre szóló barátságok ezek. Később, munkahelyet váltva sem sok minden változott. Osztálytársak maradtak körülöttem, a marketing az a szakma, ahol biztosan nem fognak váltócipős Szabóné Erzsikék dolgozni melletted! Az osztálykirándulások is megmaradtak, de immáron csapatépítésnek, vagy tréningnek hívták őket. Egy-egy nagyobb prezentáció pedig időről időre visszaidézte bennünk a közös vizsgadrukkok élményét. Azt, amikor öten rontanak a szobából kilépő delikvensre kérdéseikkel: Na, milyen volt? Sokat kérdeztek? Szemetek vagy jó fejek? … Voltak aztán folyamatos közösségi feladatok is, például xy névnapi/szülinapi megajándékozása, vagy a nagy év végi "kihúzzuk egymást nevét egy kalapból és próbálunk valami vicceset kitalálni" akció. Ott voltak a kávézások a konyhában, csakis insidereknek, ahol aztán kibeszéltük a másik osztályt, akikkel persze a nagy év végi sulibuliban (karácsonyi party) nagyon jót szórakoztunk és valójában bírtuk őket, de hát egy iskolában pletykálni kell egymásról, mese nincs! Persze mindeközben emberek jöttek-mentek, a távozókat elbúcsúztattuk, az újakat beilleszkedtek a kultúrába, vagy kiléptek.. Minden pontosan úgy, mint a suliban, csak pénzt kaptunk érte. Na most mindez nincs, mert csak én vagyok és a pici lányom szuszog itt mellettem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.