A megszámlálhatatlan gasztro, zenei, kulturális, szub-kulturális vagy éppen totálisan kulturálatlan fesztiválok közös nevezője a túlárazott étel és italválaszték. Belépős, zár téren megrendezett rendzvények esetén mindez hatványozottan igaz.

Nagyon rémisztően hangzik, de előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor a gyereked kórházba kerül. Nem tudom, hogy melyik jobb, ha előbb, vagy ha utóbb történik-e meg, az viszont bizonyos, hogy rajtunk felnőtteken múlik az, hogy sírig tartó kórház-fóbia lesz-e belőle, vagy heteken át tartó orvosos játék. Adélnak szerencséje volt, első kórházi kalandja éppen a mosoly országában, Thaiföldön történt meg...

- Mami, miért van minden bácsi lepedőben?

-A sivatagban vagyunk és itt ez a legpraktikusabb ruha. A hosszú lepel megvéd a homoktól és azért fehér és vékony, hogy ne legyen melegük benne a bácsiknak.

- De mama, de akkor a néniknek miért nincsen melegük a hosszú fekete ruhában?

- Szerintem melegük van. Ők így jártak...

Nem vagyok panaszkodós típus és sosem gondoltam azt, hogy mindenhez értek, ezért aztán alapvetően bízom a szakemberekben, legyen az hűtőszerelő vagy orvos. Lehet ezt buta naivságnak gondolni, de a lényeg az, hogy én érzem magam jobban optimistán is bizakodón, mint örök gyanakvásban. De sajnos orvosban többé nem bízhatok.

2013 februárjában, több mint három év késéssel pajzsmirigy alul-működést diagnosztizáltak nálam. Az utolsó utáni percben történt mindez egy halott gyerekkel, egy hirtelen császármetszéssel és az önbizalmammal fizettem értve. Csak idő kérdése volt, hogy a munkám és vele sok minden más is odavesszen.

Megkérdőjelezhetetlen igazságként kezeljük és lelkesen bólogatunk, amikor azt halljuk, hogy a nők életében eljön a pillanat, amikor választani kell család és karrier között, vagyis el kell dönteni, hogy egyre komolyabb izzadságszagot árasztva továbbra is buliról-bulira járunk-e hasonszőrű barátnőinkkel, vagy inkább minden földi hívságot feladva, szublimálódunk a szent anyaság intézményében és a biopiacon vadásszuk a legjobb csicseriborsó-krémlevesnek-valót vacsorára.

Egészen biztosan bringával járnék dolgozni, ha nem a város másik végébe kellene, és/vagy nem rohannék folyton folyvást a gyerekemért az éppen aktuális köznevelési intézménybe. Szeretem a sportot, fontos a környezetvédelem, éljen a bringázás!

A legnagyobb elővigyázatosság és minden tiszteletem ellenére a múltkor ismét egy hajszálon múlott, hogy nem ütöttem el egy biciklist, aki dacolva a piros lámpával, szép ívben kanyarodott balra Kálvin téren. Beleborzongtam a tudatba, hogy függetlenül attól, hogy a ki a hibás, vajon mennyi esélyem lett volna megakadályozni a bajt, és min múlott, hogy nem ütöttem el? És vaj’ hogyan tudnék tükörbe nézni azután, ha bárkinek bármilyen komolyabb baja esne általam? Aztán dühös lettem a bringásra, hogy felelőtlenségével majdnem tönkretette nemcsak a saját, de az én életemet is! Miért nem érti, hogy mindenki, aki részt vesz a közlekedésben, egyfajta a felelősség terhével/tudatában teszi? Nem ez volt az első eset, amikor egy bringás így leizzasztott.

Szerencsés a gyermek, aki kétnyelvű családba születik, hiszen számára garantált, hogy ezen a két nyelven már biztosan fog beszélni… Kérdés, hogy mit értünk az alatt, hogy „beszélni” (milyen szókincset, mennyire választékos beszédet, hibák és egy kis akcentust belefér?) és vajon mennyire biztos mindez?

Sokan nem értik, hogy a nagyon puritán hollandoknak miért is van szükségük egy királyi családra, melynek fenntartása nyilvánvalóan sok pénzébe kerül az adófizetőknek? Ugyanez a kérdés felmerül még a következő nem kevéssé pragmatikus országokban: Svédország, Dánia, Norvégia. Az angolok szeretik a pompát, a spanyolok is, az olyan törpeállamoknak pedig, mint Monaco és Luxemburg, mása sincs, csak a királya. Na, de a skandinávok, vajon miért?

Egmond tipikus holland tengerparti üdülővároska, ami csupán abban különbözik a tipikus holland tengerparti nem-üdülővároskától, hogy időjárástól független mindenki flip-flopban és napszemüvegben jár. Minden más ugyanaz: rendezett tökegyforma házak, stílusos üzletek, rengeteg bicikli és azok a hamísítatlan holland arcok, csak éppen rákvörösre égve. A turisták tömegén túl feltűnik azonban a szokásosnál több idős, gyakorta tolókocsis ember, akikből alapvetően sokkal több van ebben az országban, de Egmond még ezen is túltesz. Ennek magyarázata a városban található gigászi méretű idősek otthona. Az épület egyik oldalán egy kórház, másik oldalán egy kis kápolna található. Hiszen hova máshova vezetne innen az út?! Néha sokkoló a holland pragmatizmus.

Atya, a fiú és a szentlélek: a szentháromság. Három királyok. Brahma, Siva, Visnu - három hindu főisten. Test, lélek, szellem. Tézis, antitézis, szintézis. Mindig három királyfi van és mindig három királylány van. Három a magyar igazság is! Mindig három, bűvös három. Adél pont három lett.

Csak négy év! Talán öt, de lehet, hogy csak három, amíg Adél hisz a csodákban. Ki kell használni minden évet, mert olyan rövid az idő, amit ebben a varázslatos világban tölthet. Naivan, csillogó szemekkel figyelve, várva a nagy szakállas embert, piros ruhában...

Régi mondás, hogy sokat elárul egy nép kultúrájáról az, ahogyan a halottaival bánik…

A holland temető egy valóságos képzőművészeti tárlat, ahol a kicsit és a nagyon giccs mellett olyasmiket is talál az ember, amit megállná a helyét egy művészeti galériában. A síremlék egyféle alkalmazott művészet, ami munkát ad egy csomó kreatív emberkének, szobrásznak, fafaragónak, üvegfestőnek, igazi és wannabe alkotóknak. Ami közös bennük, hogy mind a halott személyről próbál valamit mondani, valami olyasmit, amit az utókornak érdemes belőle megőrizni, valamit, ami a megboldogulnak tetszene - persze némelyiknek mintha egészen furcsa ízlése lett volna. A lényeg, hogy róla szól, neki szól, és nem a külvilágnak, nem akar megfelelni semmilyen külső elvárásnak, nem szempont, hogy jó nagy, drága márványból legyen. A hajtás után néhány gyöngyszem és pár szó a temetésről..

 
"Hát ne várjátok hogy jók legyenek, míg a felnőttektől azt látják ... "

– mondta Halász Jutka, aki (botox nélkül is) máig pontosan úgy fest, ahogy gyerekkoromból emlékszem rá.

Adél bal karja viszont gipszben van. Hétköznapi dráma volt, rácsapta az ajtót, nyilván a vasszerkezetes, tűzálló, betörésbiztos bejárati ajtót, mi mást?! Végignéztem, a látvány is  fájdalmas volt, ezért csodálkoztam, hogy 5 percnyi  sírás után továbblépett az ügyön és folytatta napi teendőit a játék-evés-alvás szentháromsága körül. Szombat volt és szép idő, számos programunk volt aznapra, amit zökkenőmentesen hajtottunk végre, azt leszámítva, hogy mint egy törött szárnyú madárka, a fájós kezét egyértelműen kivonta a forgalomból a hároméves. De többé nem sírt miatta.

Olyan a bölcsőde, mint egy manóbirodalom. Picike szekrények, picike székek, picike asztalok, picike WC, picike mosdó, picike minden. Tündéri jelek a falon, a fogason, a tisztálkodó-szereknél , a picike cipők alatt. Adélnak utolsó belépőként a holdacska jutott, ami persze nem olyan cukiság, mint cica, vagy a pöttyös labda, de nem bánom ezt. A hold a női erők szimbóluma az asztrológiában, az érzékenység, az intuíciók, a kreativitás jelképe – ezért nekem tetszik és illik hozzá. A holdacska mindenesetre jól navigálja Adélt ebben a mini birodalomban. Általa tudja, melyik a szekrénye, hol találja a cipőjét, melyik törölközőbe törölheti picike kezeit és azt is meg tudja büszkén mutatni, melyik zseniális rajzot készítette a délutáni foglalkozáson. Kevés ember van, aki nem mosolyodik el látva ezt az elbűvölő apró világot. 

Egyszer olvastam arról, hogy mi, magyarok átlagosan 30%-kal több energiát fogyasztunk el, mint amennyire szükségünk lenne életmódunkat is figyelembe véve. Ez a szám Hollandiában lényegesen alacsonyabb, olyan mazoista népeknél, mint a japán pedig egyenesen nulla…

Néha csodálom a 2 éves lányomat, annyira kiegyensúlyozott és optimista. Nem minden gyerek ilyen, állítólag én sem voltam az, és most sem vagyok. Azt mondják, állandóan sírtam és sosem voltam képes egyedül játszani. Ezzel szemben Adél sose sír és teljesen jól elvan magában. Érdekes, hogy a lányom pont az ellenkezője mindannak, amit rólam mesélnek. Ilyen messze esett az alma a fájától?

Illúzió, hogy az élet lineáris! Ideig-óráig persze hajlamosak vagyunk elhinni, mert olyan kényelmes lenne, ha kiszámíthatóan követnék egymást az események. Lehet, még az sem tűnne fel, hogy mennyire unalmas körülöttünk minden, ami komfortosan változatlan. Valójában mind a jó dolgok, mind a kevésbé jók exponenciálisan adódnak össze, egyik vonzza a másikat, a baj is, és az öröm is csőstől ront a házba. Talán azért, hogy ne lustuljunk el? Vagy talán azért, hogy kinyissuk a szemünket végre és meglássuk az igazán fontos dolgokat?

Tévhit, hogy akinek gyereke születik, annak végérvényesen le kell húzni a redőnyt, mert soha többet nem mehet sehova szórakozni, csak akkor, ha valakinek lepasszolja a kölköt. Átlátszó kifogás ez sokaknak arra, hogy a húszas éveiket végigszórakozzák, igyák/drogozzák, táncolják, csajozzák/pasizzák, esetleg mindent egyszer, többször és ismételve. Vagyis leginkább pont így!

Persze jó néha outsourcolni a nevelési feladatokat, majd kirúgni a hámból, de gyerekkel is nagyon sok helyre el lehet menni. És nemcsak, hogy lehet, de egyenesen kell is…

Buddha szerint a Nirvánába vezető út vágyaink kioltásán át vezet. A cél, hogy eljussunk egy olyan tudati szintre, ahol már nem vágyunk semmire, ehelyett teljes békében, gondolatok és érzelmek nélkül vagyunk képesek szemlélni a körülöttünk lévő világot. A buddhisták szerint ez a válasz a nagy kérdésre, és nem a 42!

Szerintem nem mindenfajta vágy bajos, hanem többnyire a birtoklási vágy az, ami eredendő forrása a bűnöknek, a háborúnak, a negatív érzéseknek és úgy általában majdnem minden rossznak a világon. Nem hiszem viszont, hogy azzal baj lenne, hogy valaki szeretetre vágyik, vagy biztonságra, vagy akár némi alkotási vágy tombol benne.

Holnaptól újra dolgozom. Biztosan hamar elkap majd a sörgyári hangulat, hiszen egy csodás pilseni úttal kezdem a robotot, ahol komlószedés és sörcsapoló tanfolyam is vár rám – igazi klasszikus fél-komoly csapatépítő program. Megint lesznek osztálytársaim és írhatok majd briefeket is. Talán még a nevem is visszakerül azokra a bizonyos listákra, és jönnek megint meghívók, amikre úgysem tudok gyakran elmenni, hiszen az életem már más lett azóta. Talán kapok majd vicces reklámokat is, ha ki tudom majd őket válogatni szponzori ajánlatok közül.

Hiányozni fognak a délután játszóterezések, a limitált tematikájú beszélgetések a többi kismamával, és a baba-mama torna, meg az ottani társaság is nagyon. Hiányozni fog a szabadság, de nem fog hiányozni a semmittevés. Hiányozni fog a kislányom, de remélem nem fogok sokat sajnálkozni azon, hogy nincsen velem a nap minden percében, hanem a gondolataimat kitöltik majd a nagyon fontos feladataim, ami rendkívül magabiztosan végzek majd el. Azt ígérem, hogy a jövőben igyekszem gondosan ápolni a kapcsolataimat a külvilággal, hogy a világ ne törpüljön ismét a munka köré!

„Megleszünk remekül, én majd dolgozom, te meg szülsz!” (Belga)

Androgün a világ, ahol élünk és egyre androgünebbé válik. 20 év alatt alig lehet megkülönböztetni a lányokat a fiúktól és a fiúkat a lányoktól. Mindkét nem körében divatos homoszexuálisnak kinézni, de nem divatos annak lenni, sőt a másság elfogadása tekintetében fényévekre le vagyunk maradva nyugati szomszédjainktól. Ez nem feltétlen arról szól, hogy tojással vagy molotov-koktéllal dobáljuk-e meg a büszkén vonuló melegeket, hanem arról, hogy a nemi szerepekről még mindig nagyon ódivatúan gondolkodunk. Persze így van ez a világ legnagyobb részén, de ott legalább a hang és a kép összejön. Példának okáért a muszlimok összhangban vannak magukkal, konzervatívan értelmezik a szerepeket, a nő szülje a gyerekeket, viszont ennek értelmében nagy leplet húznak rájuk. A férfiaknak meg kötelessége eltartani az asszonyt, esetleg asszonyait, kinek mire telik. Lehet ezzel vitázni, de ők legalább azt isszák, amit prédikálnak, összejön a kép és hang.

Valahol az 1.5-ös verziónál tartunk most. Másfél évesen, Adél félúton van a kisbaba és a kisgyerek között.

Adél még kisbaba, mert még mindig nagyon pici. Habár az utóbbi időben keze-lába szépen megnyúlt, kilóinak száma csupán egyszámjegyű. Mindenféle ruhát hord mostanában, alapvetően 80-ast és 76-ost, de van olyan darab, amit 3-6 hónaposoknak szántak, de Ő még a 18. hónapban is simán passzol bele. Érthetetlen lenne, ha duci lenne, hiszen nem nagyon eszik semmit.

Adél már kisgyerek, mert egyedül, darabos ételt eszik. Ha eszik. Mekis sült krumplit, túró rudit és rántott husit. Ha van kedve, néha mást is, de az ritka. Ahogy tértünk át a „rendes“ ételre, úgy kezdte elutasítani azt, amit pépesen megevett, hogy utána oda jussak vele, hogy már pépesen sem eszi meg. Biztosan csak ezt a három dolgot.

Adél néha még baba, mert van olyan, hogy elkeseredésemben babapapit tömök bele.

Adél már kisgyerek, hiszen nagyon szépen megtanult járni. Sőt futni és lépcsőzni is. Végre lefárasztja magát, meg persze engem is, ahogy rohanok utána naphosszat. Talán ezért alszik olyan jól, és ezért alszom én is olyan jól egy ideje.

Adél már kisgyerek, hiszen naponta csak egyszer, délután dől ki és megtanult egyedül elaludni. Szinte sosincs hiszti az elalvás körül, berakjuk az ágyba, jóéjt puszi és ő tudja, hogy alvás van. Sokan kérdezik, hogy csináltam ezt, hogyan sikerült így szoktassam. Nem tudom, mennyi a részem benne, de a kezdetektől fogva azt vallottam, hogy nem szabad az alvás köré rituálékat kapcsolni, mert akkor valamitől teszi függővé a pihenést, és csak úgy nem fog neki menni. Például ő mindig akkor evett, amikor felkelt, az evést nem arra használtam, hogy elaltassam. Később sem daloltam, meséltem, nem piszkáltam, hadd aludjon. De hogy e miatt alszik-e úgy, mint a kisangyal, nem tudom.

Adél még baba, mert egész nap csak gügyög, senki sem érti a szavát. Persze kimond már pár szót, leginkább akkor, ha valami ismerőset lát és megörül neki. Például, ha a szüleit látja. Esetleg egy kutyát. Vagy cicát. Egyébként csak halandzsázik, be nem áll a szája.

Adél már kisgyerek, mert kezd tényleg játszani a dolgokkal. Beszél a játékaihoz, megeteti a plüssállatokat és tologatja őket a babakocsiban, igazi kislányként viselkedik. Utánoz mindent és mindenkit. Mondja utánunk a szavakat, segít takarítani, felmos, sepreget újabban pedig cipőzik. Fél délelőtt gumicsizmában flangál a lakásban és mindenki cipőjét felpróbálja.

Verziótól függetlenül Adél mindenkit elbűvöl. Ahová megyek, mindenhol ő a sztár. Talán azért, mert mindig, tényleg mindig jókedvű és mosolygós. Talán azért, mert nagyon picike, de olyan ügyesen mozog, amit egy nagyobb darab gyerektől várnánk. Talán azért, mert göndör aranyszőke tincseivel úgy néz ki, mint egy játék-baba.

Szerintem meg egyszerűen csak szuper kislányom van. Ennyi.

„A számla folyamatosan íródik, a kérdés csak az, mikor húzzák alá..” Egy igaz mondás arra, hogy a szívesség, habár szívből jön, nincsen olyan ember köztünk, aki ne várna valamilyen formában viszonzást. Akár egy meghatározhatatlanul távoli jövőben tett újabb szívesség, egy apró gesztus, egy nagy köszönöm, segítség valakinek, aki fontos nekünk – megannyi formában lehet törleszteni a kölcsönt. És kell is, hiszen ezért vagyunk barátok, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk..

 Hallva a sok képtelen helyet, ahol megfordultam, sokan kérdezik, hogy mégis melyik volt a legszebb közülük. Közhelyes megállapítás, de attól még igaz, hogy a szépség borzasztó relatív. Vannak, akiket a paradicsomi tengerpartok bűvölnek el, másokat a zord hegyek ejtenek bámultba, és vannak olyanok is, akik a síkságok szerelmesei – nem lehet egymáshoz mérni a világ csodáit. Nehéz dönteni, de ha nagyon muszáj kiválasztani a legeslegesleget, akkor Izlandra voksolok! Elmondom hát miért…

Először is Izland a föcitanárok álma, földünk történetének élő múzeuma. Engem nem nagyon érdekel a földrajz, arra is rendszeresen rácsodálkozom, ahogyan emberek élettelen ásványokért rajonganak, gyűjtögetik őket - de Izland sztoriját még én is érdekesnek találtam. Nos, a könyvtárnyi információból, amit az Izlandról szóló földtörténeti írások megtöltenének, nekem elég annyi, hogy az európai és az amerikai lemez a sziget alatt találkozik, pontosabban találkozna, ha összeérne. A lemezek javarészt a tenger alatt kapcsolódnak, így szabdalva kis bolygónkat valódi föld-részekre, amikből aztán kilóg egy-egy darab szárazföld, amit történetesen Afrikának, meg Eurázsiának és hasonlók hívnak. Kivéve Izlandot, ahol ez találkozási pont a földfelszínen van, ezért látható, tapintható, megismerhető, néha hallható is a nagy Földanya. A sziget különlegessége abban (is) rejlik, hogy a legifjabb földdarab a világon. Van egy kisebb sziget Izland déli oldalán, ami néhány évtizeddel ezelőtt keletkezett egy vulkánkitörés után, kb. úgy, ahogy nagy testvére is tette nagyon régen. Egyszer csak a földmozgások hatására kiemelkedett a tengerből, mint valami hollywoodi szuperprodukcióban a makettek! Az emberek meg csak néztek és nem hittek a szemüknek. Sajnos nem lehet a szigetre ellátogatni, mert geológusok, biológusok és fizikusok vették birtokba.

-          Áááá, gyerekkel soha nem fogsz buszra szállni! Babakocsival nem lehet BKV-zni. Persze vannak, akik kénytelenek, de aki megteheti, az nem kínozza ezzel magát és a gyerekét... – mondta a főnökön, aki 20 éve már nem látott villamost közelről.

Amíg dolgoztam, ici-piciny mikro-környezetben éltem. Mondanám, hogy szubkultúra volt, jobban hangozna, de ennek semmi köze sincsen a kultúrához. Mondanám, hogy értelmiség, meg diplomás, meg jól szituált menedzser, és persze aranyifjak, de ez sem feltétlen igaz. Az pedig, hogy multinál güriző munkás-ember, nem hangzik túl jól, ugye?! Akkor inkább hagyjuk a címkéket…

Nem szabad! Ne menj oda! Ne nyúlj hozzá! Ezt ne csináld! Ez nem a tied! Ne hisztizz! – ha lenne egy statisztika, melyik az a szó, amit a gyerek a legtöbbet hall a környezetétől, a NEM lenne a nyertes. Ennek megfelelően Adél is ezt a szót mondta ki először életében miközben rázta a kis fejét, ezzel nyomatékosítva, hogy ez a kaját ő bizony nem, és egyáltalán semmilyen kaját sem, és amúgy is az evéstéma meg aztán végképp nem, se most, se máskor sem!!!

"a fájdalom színe előtt nincsenek hősök" (Orwell: 1984)

Persze a lelki bánat sokkal nagyobb bármilyen fizikai fájdalomnál! Igazából a testi része nem is számít ekkora szomorúság mellett, nem is érdekes. Lényegtelen. Mellékes. Kit érdekel? Szarok én arra… Mindenki ezt mondja, hiszen ezt illik mondani ilyenkor…

A nővérke, (aki nyilván nem olvasta a fenti könyvet) is ezt mondta, miközben sajnálkozó tekintettel részletesen ecsetelte, mi fog velem történni a következő két-három napban. Valahogy már ekkor éreztem, hogy nincsen igaza és ilyeneket csak olyan képes mondani, aki nem élt át hasonlót. A szülésről is csak az hiszi, hogy valami felemelő spirituális élmény, aki még nem szült. Aki igen, azoknak 99%- a szerint borzasztó élmény ez, akármilyen magasztos is a cél. Bármi is legyen az ember szívében közben, öröm, vagy bánat, teljesen elhomályosítja azt az a puszta fizikai fájdalom. A szülőszobán sincsenek hősök, csak olyanok, akiknek könnyebben megy, és ezért hősnek érzik magukat. Pedig nem azok, csak szerencsés adottságokkal születtek.

„Tekintettel a súlyos, élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenességre, a terhesség megszakítása genetikai szempontból indokolt.” – így hangzott a halálos ítélet.

Mindenkinek van egy kedves jótanácsa, ha gyereknevelésről van szó. Még annak is, akinek nincsen gyereke, hiszen mindenkinek van egy barátnője, rokona, kollegája, szomszédja, aki nem átall kis kulisszatitkokat és nagy igazságokat megosztani tapasztalatlan ismerőseivel a gyerekgondozás fortélyairól. (Kivéve Evetkét, mert őt senki sem meri ilyesmivel zaklatni.)

Ezek tényleg, valóban, igazán kedves és jóindulatú tanácsok, csak éppen kevéssé működnek. Persze nagyon jó érzés rájönni, hogy miért üvöltött a gyerek, akkor úgy érezzük, pandora szelencéjére bukkantunk, és hatalmas, örökérvényű igazságot másokkal is meg kell osztani. Csakhogy minden gyerek más, mindenkinél mások a problémák és mindenkinél más dolgok működnek. Erre viszont akkor jön rá igazán az ember, ha lesz neki még egy. Ennek fényében a többgyerekes anyukáktól persze kevesebb jótanács érkezik, aki pedig esetleg három, vagy még annál is több gyerekkel van felvértezve, az pedig kizárólag mosolyog minden problémán, és nem igazán nyilatkozik semmiről, hacsak nem kérdezik. Vagyis az én nagy igazságom mára, a relativitáselmélet, hogy a gyerekek száma fordítottan arányos a jótanácsok gyakoriságával.

Egy ideje már én sem osztom az észt a kismamáknak, mert a második terhességem teljesen más, mint az első.  Például kétszer akkora a hasam, mind Adéllal volt ekkor! Más a környezet, most nem fontos megbeszéléseken kell helyt álljak, hanem egy közel másféléves kis lény mellett. Teljesen más kihívás ez, és annak ellenére, hogy van időm normális aludni és enni, fizikailag sokkal jobban igénybe vesz. Mert nem lehet  pihenni hétvégén sem, vár a játszótér, a homokozó, és egy 9 kilós csomag, amit  naponta 27-szer kell felemelni és letenni és aki naponta 9-szer rúg hason.

Októberben tehát az összes nagy, univerzális igazságomnak annyi, ami már most tudom, mennyire fájdalmas élmény lesz az egómnak.

„Szorgos népünk győzni fog!”  

Mára csupán 5 kommunista ország maradt a világon: Kuba, Észak-Korea, Kína, Vietnám és Laosz. Ebből 4 Ázsiában van, ami nem lehet véletlen. Vietnám esete szépen példázza azt, odaát miért működik az, ami Európában elbukott...

Nagy és triviális igazság, hogy vannak a világnak olyan dimenziói, amiket csak bizonyos élethelyzetben észlel az ember. Például ha piros autót szeretne venni, akkor sokkal több piros járművet lát az utakon. Ha pedig gyereke van, akkor észreveszi többek között a kukásautókat és a játszótereket. Ez utóbbiról szól ez az írás.

Először is szeretném leszögezni, hogy tökéletesen elégedett vagyok a környékbeli felhozatallal, ami nem nagy meglepetés, hiszen ilyen szempontból (is) jó környéken lakunk. Legalább 5 játszóteret tudok ugyanis nevesíteni, amelyek sétálva elérhetőek a lakásunkból. Mind jól-felszerelt, nem zsúfolt, EU konform, nem-dohányzó terület. Néha egy-egy napfürdőző nyugdíjas is az intézmény szerves tartozéka, de ez legyen a legnagyobb probléma. Amióta van Adél, figyelem a felhozatalt, és ha nem ilyen sok és jó, de játszóterek mindenhol vannak.

Svájcban viszont nincsenek. Genfben konkrétan egyet sem találtam, Divonne-ban, ahol lakni fogunk és ami amolyan „francia kisváros Genf mellett családosoknak” helyként pozicionálja magát egyetlen játszótér van. Ez pedig hétvégén zsúfolásig megtelik, hétköznap viszont kong az ürességtől. A harmadik nap vettem észre, miért is. Háromféle anyuka van ugyanis a játszótéren:

1. aki terhes – ő már nem tud dolgozni
2. aki muzulmán – neki tilos dolgozni
3. aki bébiszitter – ő éppen dolgozik

Minden más anyuka, akinek játszóterezős korú gyereke van (1+), az dolgozik. Ezért nem kell annyi játszótér, mert úgysem ér rá senki lopni ott a napot a kölökkel. Wellcome to Europe. 

Nem tudom, hogy hány kiló Adél, de az biztos, hogy továbbra is csak 2 foga és 1 anyajegye van. Fogbéli hiányosságai miatt még mindig csak pépet eszik, de gyakorlatilag már mindent ledarálok neki, a garnélaráktól kezdve a rozmaringos marháig, színre,  szagra, állagra kalibrálom a kosztot. Ha nem néz ki jól, megy bele egy kis joghurt, ha sápadt, akkor egy kis paradicsom, ha meg folyós, akkor egy kis krumplipüré!

Néha napi egyszer, néha még kétszer alszik és határozottan kezd gondolkodni! Már nem csak a pillanat létezik, hanem mintha tervezne, kombinálna. Ki-be pakol dolgokat, összerak és szétszed, megtalálja az eldugott holmikat, megismeri az embereket és mintha kis hangocskákban is lenne rendszer. Mintha azt mondaná mama és nem csak mammogna artikulálatlanul. :)

Az első év egy csoda volt. Olyan nagyon gyorsan fejlődött a kis teste, a mozgása, az érzékelése. Most az értelmén a sor, most kezd  igazán emberré válni. Többé már nem az a kis ösztönlény, ami lehetne akár kiscica, vagy kiskutya, hiszen azok is nagyon imádnivalóak és okosak. Ő már egy komoly kisgyerek.

KPI:

•  
  • tömeg: 7790 g
  • anyajegy: 1
  • fog: 2x0,5=1 (vajon mekkora mérettől tekinthető fognak a fog?)
  • kaja: reggeli: tápszer, tízórai: joghurt vagy gyülölcs; ebéd: zöldség/husi; uzsonna: gyümölcs és tápszer; vacsi: tejpép
  • szuszi: f9-n8-ig, napközben általában káosz
  • ruha: 74-es kezd kicsi lenni
  • aktivitások: álldogálás itt-ott, mászás, seggrázás (ami valójában tánc), buláta majszolás és kenyegetése mindenhova, baby TV meredt bámulása, gügyögés, színes dolgok tapogatása, különböző dolgok szájba vétele, hiszi, ha valami nem tetszik (pl. öltözés)

• egyéb fontos események:

•  
  • Tücsök-oviba járunk, ahol Adél hivatalból rázhatja a feneként a ritmusra, illetve ott lehet baba-hangszereket is nyalogatni
  • ki tudja magát támasztani állva, úgy hogy áll is és a két kezével matat is valamit (2in1)
  • néhány másodpercre támasztás nélkül is önállóan is megáll
  • a tápszert is egyedül issza
  • egyedül fürdik a kádban
  • megtanult lemászni az ágyról (fel még persze nem)
  • minden ajtót ki tud  nyitni és mindent ki tud pakolni (és azt is tudja, ez milyen érdekes bír lenni)

Sosem gondoltam volna, hogy a költözés ekkora cirkusz! Talán azért nem, mert ennyire még sosem költöztem. Mert mindig lassan és megfontoltan pakolásztam át a holmijaim A-ból, B-be, hiszen volt rá időm. Talán mert eddig nem kellett bútorokat költöztessek. És mert nem volt velem egy alig egyéves kislány a maga kis folyamatos igényeivel. Azt hittem, majd eldobozolgathatok hetekig. Mondjuk, azt is hittem, hogy új lakás 1 hónappal hamarabb készen lesz és nem kell majd egy fűtetlen festékszagú kérót birtokba vegyek, ahol Bandi még napokig reszelget ezt-azt. Na ez utóbbit Adél élvezte nagyon! A malterszagú gyerekkor ugyebár..(kapirgalo.blog.hu/2010/07/23/uj_project_start)

Szóval, most hogy átcuccoltunk végre teljesen és visszavonhatatlanul, elkezdtünk a dolgaink egy részét Svájca hurcolni, ahol lassan kialakítjuk az újabb családi fészkünket. Vagyis egy időre újra kétlakiak leszünk! Furcsa is volt, hogy mindig mindenről egyértelmű volt, melyik lakásban van. 4 évig laktunk Pest és Buda között, most pedig a Gellérthegy és a Mont Blanc lesz az új tengely.

Nos, ezek után, illetve többek kérésére, a blog nem költözik.  Elkezdtem ugyanis a cikkeket áttölteni az új helyre ás azon vettem észre magam, hogy az idő, amit írással töltöttem volna, másolgatással telt, aminek egyrészt semmi értelme, másrészt unalmas, így abban is hagytam gyorsan. Szóval elég volt a mozgásból!!! Ez legyen itt a fix pont. A Kapirgáló Magazin.

Hamarosan elköltözök innen... mármint a blog re-allokálja magát egy szebb, új helyre!

Az új dolgok korszerűek és kényelmesek, a régieknek viszont történetük van cserébe a kellemetlenségekért, amit néha okoznak. Így van ez a mi régi-új házunkkal is…

Nos, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy a Gellért-hegy. Ennek a hegynek a napos dél-nyugati lankáin kezdetben szőlőt termesztettek, amiből mára pusztán néhány utcanév marad: Villányi út, Badacsonyi utca, Szüret utca, Somlói út és a mi utcánk neve is, ami egy hajdan volt szőlőfajta. A szőlőt később szörnyű kor támadta meg, kipusztult, a helyére pedig lakóházak kerültek, köztük egy bányatualjonos villája, aki 1914-ben költözött ide a családjával. Divatos, klasszikus kétszintes épületet álmodott meg: hatalmas terasz kovácsoltvas feljáróval, tágas télikert, rózsalugas a kertben. Néhány év múlva az iparos fia legénylakást épített magának az emeleten, pontosan ott, ahol ma mi lakásunk található. Nem tudom, hogy mit csinált ez a pesti aranyifjú ezen a helyen, de biztos szép történeteket mesélhettek volna a falak, ha nem bontottuk volna le őket az elmúlt hetekben…

KPI:

• tömeg: 7490 g
• anyajegy: 1
• fog: 0 (???)
• kaja: reggeli: tápszer, tízórai: gyümölcs; ebéd: zöldség/husi; uzsonna: gyümölcs + gabona vagy tápszer; vacsi: tejpép
• szuszi: f9-n8-ig, napközben 2x 1-1,5 óra vagy káosz
• ruha: 74-es kezd kicsi lenni
• aktivitások: felállás majd elesés, térdelés itt-ott, mászás, seggrázás (ami valójában tánc), buláta majszolás és kenyegetése mindenhova, baby TV meredt bámulása, gügyögés, színes dolgok tapogatása, különböző dolgok szájba vétele, hiszit, ha valami nem tetszik (pl. öltözés)

• egyéb fontos események:
• nincs több padlómosás, mászás van helyette
• egyre több szótag modogatása: ba-ba, ma-ma, pa-pa, de-de, ne-ne stb.
• újabb holland út
• önálló ivás "csodapohárból"

-          A magyarok mit szoktak csinálni, ha gyerekük születik?

-          Ünnepelnek…

-          Oké, de mit csináltok ünneplésképpen?!

-          Hát … főleg iszunk. Az újdonsült apuka elmegy a barátival lerészegedni, míg anyuka a kórházban van a kicsivel. Ez a tejfakasztó buli. Ez a hagyomány.

-          Más szokás nincsen?

-          ?!!!??

A hollandok természetesen nem mértéktelen evéssel, ivással, illetve ezek tetszőleges kombinációjával ünnepelnek meg bármit is. Amíg mi eszünk-iszunk Karácsonykor (és persze hasztalan ajándékokra költjük a pénzt), addig ők versikéket írnak egymásnak, amit családi körben megosztanak, közben esetleg elrágcsálnak pár sütit és megisznak egy kis pohárkával. Amíg mi úgyszintén eszünk-iszunk születésnapokkor, addig ők például együtt biciklitúráznak, kirándulnak. Ez csak két példa, de biztos van még számos bizonyítéka, hogy az ünneplésnek Hollandiában semmi köze sincs sem a kulináris élvezetekhez…

KPI:

• tömeg: 7000 g
• anyajegy: 1
• fog: 0
• kaja: reggeli: tápszer, tízórai: gyümölcs; ebéd: zöldség/husi; uzsonna: gyümölcs + gabona vagy tápszer; vacsi: tejpép
• szuszi: f9-n8-ig, napközben full káosz
• ruha: 74-es
• aktivitások: felállás majd elesés, térdelés itt-ott, kuszás, seggrázás, buláta majszolás és kenyegetése mindenhova, gügyögés, színes dolgok tapogatása, különböző dolgok szájba vétele, youtube-on gyerekdalok hallgatása magyarul és hollandul, kevés sírás
•  

• egyéb fontos események:
• kúszás egyre nagyobb sebességgel
• térdelés
• önerőből felállás
• első éjszaka a nagyiéknál egyedül
• tojás és tejtermékek fogyasztása

Jó, ha kézben van a kamerás mobil, miközben a gyerek először feláll! Fotoriport következik a nagy eseményről, csak erős idegzetűeknek:

Az evolúció arra jó, hogy az élőlények rugalmasan alkalmazkodjanak a környezetükhöz, ezzel maximalizálják túlélési esélyüket és mivel a Föld nevű bolygón nagyon különböző hőmérsékleteken fordulnak elő fajunk egyedei, egyértelmű a következmény, hogy az emberek hő-érzékelése is igen különbözően alakul, attól függően, hol élnek. Ennek ellenére igen szórakoztató a különbségeket megtapasztalni! Például látni az izlandiakat, akik 15 fokban bikiniben piknikeznek és 10 fok felett szigorúan mindenki fagyit nyal, nehogy túlhevüljön. Vagy hallgatni a 25 fokban sapkában, sálban és pufidzsekiben hidegre panaszkodó a vietnámiakat. Esetleg egy nemzetközi megbeszélésen mosolyogva rácsodálkozni, milyen komolyan tárgyal egymással a nagykabátban ülő afrikai szakértő a meglehetősen lengén öltözött brit kollegájával a 18 fokra optimalizált tárgyalóteremben…

Az elmúlt években kizárólag két célból mentem Londonba: bulizni és vásárolni. A kötelező körökön, például őrségváltás, Big Ben és Tower stb., évekkel ezelőtt túlestem, tehát tényleg csak az előbbi két aktivitás motivált abban, hogy újra és újra a városba látogassak. Tiszta "sex and the city" érzés...

Nem így az idén. A buli magától érthetődően kiesik, ha egy 7 hónapos kúszó-mászó lénnyel vagy, a vásárlásról meg annyit, hogy mostanában nem esik túl jól a tükör társasága, ami mondjuk jót tesz a hitelkártya-egyenlegemnek. (…szemben a lelkemmel, de ez egy másik poszt lesz…)

Idén barátnőt látogatni, parkokban sétálni és pihenni érkeztem a (nagybetűs) városba.  Alkalmam nyílott arra is, hogy felmérjem, mennyire akadálymentes és mennyire bababarát! Azt hiszem, valahol félúton lehet Budapest és Amszterdam között. Nagy problémám nem volt, de azért igen sokat cipeltem a kocsit a szűk metrófolyosókon, főleg a nagyonbelvárosban.

Amire viszont nem számítottam: kétszer is leszállítottak a buszról, mondván egy szép piros emeletes buszon csak két babakocsi (buggy) lehet egy időben, ez a szabály! Egyik alkalommal egészen megszégyenítő módon jött utánam a sofőr, és mint valami bliccelőt tessékelt le a járműről, rosszálló tekintetek kíséretében. Annyira meglepődtem az egész szituáció morbidságán, hogy még a megváltott jegyem árát is elfelejtettem visszakérni... Abba bele sem akartam gondolni, hogy mi van akkor, ha egy ovi van az előző megállónál. Akkor talán ki kell várjam, mire az összes porontyot hazabuszozzák a szüleik?!

Szóval az idén "buggy and the city" feeling volt London...

Ma van a napja. 7 hónaposan és 6 naposan. 4 napba telt, mire rájött, hogy miért jó a kúszás. Vagyis, hogy a módszer segítségével érdekes dolgokhoz oda lehet jutni.  A technika eddig is megvolt, csak a motíváció hiányzott, hogy komolyabb erőfeszítésket eszközöljön ki kis testéből. Mától van értelme erőlködni. Mindezt 2 hetes fenékrázás előzte meg.

Felismerése óta Adél megállíthatatlan. Alig eszik, alszik, csak megy és megy és megy. Minden annyira izgalmas, hogy azonnal meg kell tapogatni-nyalogatni, felhasználva az újonnan szerzett képességet!

Így indulunk Londonba holnap. Már látom, ahogy a ülés-sorok alatt tapizza az utasok cipőjét. Szóval, aki holnap délután csillogó cipőben száll fel a Malév 614-es járatára, az számítson ingyenes cipőtisztításra. Én szóltam előre...

KPI:

• tömeg: 6540 g (minimális fejlődés egy hónap alatt)
• anyajegy: 1
• fog: 0
• kaja: reggeli: Milupa, tízórai: gyümölcs; ebéd: zöldség/husi; uzsonna: gyümölcs + gabona; vacsi: tejpép
• szuszi: 9-7-ig, délelőtt 1 óra, dél körül fél óra, délután 1-2 óra
• ruha: 68-as
• aktivitások: csúszás-mászás próbálkozás (nap több órán át), seggrázás, buláta majszolás és kenyegetése mindenhova, gügyögés, színes dolgok tapogatása, különböző dolgok szájba vétele, youtube-on gyerekdalok hallgatása magyrul és hollandul, kevés sírás, álldogálás a kádban fürdéskor, nagy lubickolások
•  

• egyéb fontos események:
• kiságy már a lenti pozicióban
• etetőszékben üldögélés
• nincs több cicizés
• italozás csőrös pohárból
• halak fogyasztása (lazac, vöröstonhal)
• rágicsálás ínnyel: baba-keksz és buláta
• találkozás a török unokatesókkal (Szaffi és Zara)

KPI:

• tömeg: 6520 g (majdnem összejött a duplázás!)
• anyajegy: 1
• fog: 0
• kaja: reggeli: tej, tízórai: gyümölcs; ebéd: zöldség/husi; uzsonna: gyümölcs + gabona; vacsi: tej + tejpép
• szuszi: 9-6-ig, délelőtt 1-2 óra, dél körül fél óra, délután 1-2 óra
• ruha: 68-as (...lenne, ha a peluson kívül bármit hordana a kánikulában)
• aktivitások: gügyögés, sikoltozásos nevetés, fordulás hátról hasra napi 10x minden szituációban és terepen, kapirgálás, színes dolgok bámulása és tapogatása, különböző dolgok szájba vétele, kezecskékek lábacskák fogdosása, ökölrágás, kevés sírás, álldogálás a kádban fürdéskor, nagy lubickolások

• egyéb fontos események:
• első szabadesés a kanapáról (nagy ijedtés, semmi komoly)
• új ízek minden mennyiségben:

1. csirkemell
2. sovány borjú
3. spenót
4. paradicsom
5. fehérrépa
6. kivi
7. zabpehely
8. fűszerek: fokhagyma, koriander, só

• első nyaralás Horvátországban, egyben az első hosszabb autóút