Valahol az 1.5-ös verziónál tartunk most. Másfél évesen, Adél félúton van a kisbaba és a kisgyerek között.

Adél még kisbaba, mert még mindig nagyon pici. Habár az utóbbi időben keze-lába szépen megnyúlt, kilóinak száma csupán egyszámjegyű. Mindenféle ruhát hord mostanában, alapvetően 80-ast és 76-ost, de van olyan darab, amit 3-6 hónaposoknak szántak, de Ő még a 18. hónapban is simán passzol bele. Érthetetlen lenne, ha duci lenne, hiszen nem nagyon eszik semmit.

Adél már kisgyerek, mert egyedül, darabos ételt eszik. Ha eszik. Mekis sült krumplit, túró rudit és rántott husit. Ha van kedve, néha mást is, de az ritka. Ahogy tértünk át a „rendes“ ételre, úgy kezdte elutasítani azt, amit pépesen megevett, hogy utána oda jussak vele, hogy már pépesen sem eszi meg. Biztosan csak ezt a három dolgot.

Adél néha még baba, mert van olyan, hogy elkeseredésemben babapapit tömök bele.

Adél már kisgyerek, hiszen nagyon szépen megtanult járni. Sőt futni és lépcsőzni is. Végre lefárasztja magát, meg persze engem is, ahogy rohanok utána naphosszat. Talán ezért alszik olyan jól, és ezért alszom én is olyan jól egy ideje.

Adél már kisgyerek, hiszen naponta csak egyszer, délután dől ki és megtanult egyedül elaludni. Szinte sosincs hiszti az elalvás körül, berakjuk az ágyba, jóéjt puszi és ő tudja, hogy alvás van. Sokan kérdezik, hogy csináltam ezt, hogyan sikerült így szoktassam. Nem tudom, mennyi a részem benne, de a kezdetektől fogva azt vallottam, hogy nem szabad az alvás köré rituálékat kapcsolni, mert akkor valamitől teszi függővé a pihenést, és csak úgy nem fog neki menni. Például ő mindig akkor evett, amikor felkelt, az evést nem arra használtam, hogy elaltassam. Később sem daloltam, meséltem, nem piszkáltam, hadd aludjon. De hogy e miatt alszik-e úgy, mint a kisangyal, nem tudom.

Adél még baba, mert egész nap csak gügyög, senki sem érti a szavát. Persze kimond már pár szót, leginkább akkor, ha valami ismerőset lát és megörül neki. Például, ha a szüleit látja. Esetleg egy kutyát. Vagy cicát. Egyébként csak halandzsázik, be nem áll a szája.

Adél már kisgyerek, mert kezd tényleg játszani a dolgokkal. Beszél a játékaihoz, megeteti a plüssállatokat és tologatja őket a babakocsiban, igazi kislányként viselkedik. Utánoz mindent és mindenkit. Mondja utánunk a szavakat, segít takarítani, felmos, sepreget újabban pedig cipőzik. Fél délelőtt gumicsizmában flangál a lakásban és mindenki cipőjét felpróbálja.

Verziótól függetlenül Adél mindenkit elbűvöl. Ahová megyek, mindenhol ő a sztár. Talán azért, mert mindig, tényleg mindig jókedvű és mosolygós. Talán azért, mert nagyon picike, de olyan ügyesen mozog, amit egy nagyobb darab gyerektől várnánk. Talán azért, mert göndör aranyszőke tincseivel úgy néz ki, mint egy játék-baba.

Szerintem meg egyszerűen csak szuper kislányom van. Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.