Nagy és triviális igazság, hogy vannak a világnak olyan dimenziói, amiket csak bizonyos élethelyzetben észlel az ember. Például ha piros autót szeretne venni, akkor sokkal több piros járművet lát az utakon. Ha pedig gyereke van, akkor észreveszi többek között a kukásautókat és a játszótereket. Ez utóbbiról szól ez az írás.

Először is szeretném leszögezni, hogy tökéletesen elégedett vagyok a környékbeli felhozatallal, ami nem nagy meglepetés, hiszen ilyen szempontból (is) jó környéken lakunk. Legalább 5 játszóteret tudok ugyanis nevesíteni, amelyek sétálva elérhetőek a lakásunkból. Mind jól-felszerelt, nem zsúfolt, EU konform, nem-dohányzó terület. Néha egy-egy napfürdőző nyugdíjas is az intézmény szerves tartozéka, de ez legyen a legnagyobb probléma. Amióta van Adél, figyelem a felhozatalt, és ha nem ilyen sok és jó, de játszóterek mindenhol vannak.

Svájcban viszont nincsenek. Genfben konkrétan egyet sem találtam, Divonne-ban, ahol lakni fogunk és ami amolyan „francia kisváros Genf mellett családosoknak” helyként pozicionálja magát egyetlen játszótér van. Ez pedig hétvégén zsúfolásig megtelik, hétköznap viszont kong az ürességtől. A harmadik nap vettem észre, miért is. Háromféle anyuka van ugyanis a játszótéren:

1. aki terhes – ő már nem tud dolgozni
2. aki muzulmán – neki tilos dolgozni
3. aki bébiszitter – ő éppen dolgozik

Minden más anyuka, akinek játszóterezős korú gyereke van (1+), az dolgozik. Ezért nem kell annyi játszótér, mert úgysem ér rá senki lopni ott a napot a kölökkel. Wellcome to Europe. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.