-          Áááá, gyerekkel soha nem fogsz buszra szállni! Babakocsival nem lehet BKV-zni. Persze vannak, akik kénytelenek, de aki megteheti, az nem kínozza ezzel magát és a gyerekét... – mondta a főnökön, aki 20 éve már nem látott villamost közelről.

Amíg dolgoztam, ici-piciny mikro-környezetben éltem. Mondanám, hogy szubkultúra volt, jobban hangozna, de ennek semmi köze sincsen a kultúrához. Mondanám, hogy értelmiség, meg diplomás, meg jól szituált menedzser, és persze aranyifjak, de ez sem feltétlen igaz. Az pedig, hogy multinál güriző munkás-ember, nem hangzik túl jól, ugye?! Akkor inkább hagyjuk a címkéket…

Nos, én éveken át minden reggel sietve beültem a céges autómba, majd 8-10 szar szám és a hírek után, kb. két cigivel később, kiszálltam belőle. Jópár óra munka után hazafelé a kocsiban ismét csak a zenehallgatás, esetleg egy-két privát telefon, aztán be a boltba kajáért, talán egy vacsora valahol. Ekkorra már olyan fáradt voltam, hogy akarattal sem vettem volna észre a világot magam körül. Sokat töprengtem akkoriban azon, hogy pont a legszebb és legfogékonyabb óráim telnek az irodában, mire befejezem a munkát, zombi vagyok már bármilyen igazi élmény befogadásához. Volt olyan nap, főleg télen, hogy szinte nem is láttam a napot a fejem felett, sötétben mentem és jöttem. Az irodában nap, mint nap ugyanazok az arcok voltak körülöttem, ezért aztán sokszor vártam, hogy új partnerekkel tárgyalhassak, mert akkor végre új embereket ismerhetek meg. Szerencsémre volt alkalmam elég; ha 2 éve megkérdeznek, azt mondtam volna, hogy azért szeretem a munkám, mert olyan sok érdekes emberrel találkozhatok. Persze rengeteg érdekes, okos embert ismertem meg az évek során, meg pár hülyét is persze, de a nap végére ők mind az enyémhez elég hasonló életvitelt folytattak, kvázi a kis mikro-környezetembe tökéletesen illeszkedtek. Az sem csoda, hogy sok kollegából lett barát, igaziak is, nemcsak ivócimborák, és ma is sok olyan ismerősöm van, akit így vagy úgy, de a munkám révén ismeretem. Pontosan ezért lettek a barátaim, hiszen ugyanolyan életünk volt, tehát ugyanolyan kérdések foglalkoztatták őket, jól elbeszélgettünk, összeillettünk. Ja igen, és a korábbi főnököm lett a párom. Szóval egy ilyen pici belterjes világom volt nekem régen...

Amióta itthon vagyok, nagyon szeretek napközben emberek között járni, együtt vásárolni velük, beszédbe elegyedni néhányukkal, vagy csak bámulni őket. Jó a tudat, hogy ismerem a fütyülős postást, aki 10 fokban is rövidgatyában jár, a nagydarab roma hentest, aki sosem érti, miért veszek olyan kevés húst és a zöldségest a játszótérrel szemben, aki örül, mindenkinek, aki nem külföldi turista. Végre ismerem a szomszédokat, még azt is tudom, kik laknak az utcánkban. A Gellérthegy olyan, mint egy kisváros, itt mindenki ismer mindenit és köszönnek egymásnak az emberek. Ha csak tehetem, BKV-val járok, semmi borzasztó nincsen benne. Adél is szereti, sokkal jobban élvezi, hogy újabb idős hölgyeket csavarhat az ujja köré két megálló között, mint ülni egymagában hátul a kocsiban, akármennyi játékkal, az akármilyen hűs légkondiban. Napközben nincsen tömeg és ideges ember sem, hiszen senki sem siet sehova. Mindig segít valaki a babakocsival, és ha nem, azon sem húzom fel magam, megoldom egyedül. Eszembe jut egy ismerősöm, aki egy reklámügynökség tulajdonosa volt, és nem nagyon voltak anyagi gondjai. Egy szokásosan belterjes reklám-média-marketing-celebek bulin kicsit többet ivott a kelleténél (nem először fordult elő vele..), ezért úgy érzete, feltétlen el kell dicsekedjen vele, hogy neki bizony van BKV bérlete. Mert ő bizony minden nap busszal viszi kisiskolás gyerekét a suliba, hogy az lássa a világot maga körül  Mindenki hülyének nézte, pedig tudott valamit.

Azt mondják, a GYES-en (GYED-en?) lévő anyukák világa beszűkül. Az enyém éppen ellenkezőleg, nagyon is kinyílott az elmúlt időszakban! Szerintem csakis rajtunk múlik, hogy bezártságnak, vagy éppenséggel végtelen szabadságnak fogjuk fel ezt a pár hónapot, esetleg évet, amit otthon töltünk a gyerekeinkkel...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.