Nagyon rémisztően hangzik, de előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor a gyereked kórházba kerül. Nem tudom, hogy melyik jobb, ha előbb, vagy ha utóbb történik-e meg, az viszont bizonyos, hogy rajtunk felnőtteken múlik az, hogy sírig tartó kórház-fóbia lesz-e belőle, vagy heteken át tartó orvosos játék. Adélnak szerencséje volt, első kórházi kalandja éppen a mosoly országában, Thaiföldön történt meg...

Meglehetősen szub-optimális fordulat a várva-várt nyaralás alatt kórházban kerülni, és Adél olyannyira tudta ezt, hogy a két napon át tartó utazás alatt minden erejével próbálta magát összeszedni, kicsi és erőtlen testét megerőszakolni, hogy képes legyen befogadni az új izgalmakat. De az evés sehogyan sem ment, és amikor már 3 napja az ég egy adta világon semennyit sem (beleértve a csokit, chipset, smarties-t), akkor kezdtem komolyan aggódni. Ezért aztán Bangkokba érve az ülő/álló/fekvő/guggoló Buddhák simogatása helyett, első utunk a kórházba vezetett. Azt gondoltam, hogy egy antibiotikum-kúrával megússzuk az ügyet és utólag örülök is, hogy a kórházba lépve meg sem fordult a fejemben, hogy bent tartják a lányt. Halálra rémisztett volna a gondolat, hogy egy furcsa helyen, furcsán kinéző és még furcsábban beszélő emberekre kell bízzam a gyerekem meggyógyítását. Nos, Adélnál tüdőgyulladást diagnosztizált dr. Wicharn Bunsawansong, igazi nagy ázsiai mosollyal az arcán. Aztán még nagyobb mosollyal azt is közölte, hogy bizony kórházban kell maradna, hogy biztosan meggyógyuljon. A maga 160 centijével és 50 kilójával dr. Bunsawansong nagyon bizalomgerjesztő volt, egy percig sem kételkedtek a szakértelmében. Hirtelen mosolygós nővérkék vettek körül és intézték a kórházi felvételt. Adélt megmosdatták, kórházi ruhát kapott, vért vettek tőle, majd bekötötték az infúziót, amin 3 napon át folyamatosan kapta a gyógyszereket, ételt, italt. Eközben Pétert és a hitelkártyáját már is fogjuk ejtették a gazdasági irodában, és addig ki sem engedték, amíg egy komolyabb összeget letétbe nem helyez. Egyágyas szobát kaptunk, wifi kóddal, ami a következő napokra végtelenített Frakk-nézését jelentett. Közben pár óránként jött egy nővér, hozott valami gyógyszert, inhalációs maszkot, mért egy kis lázat és nagyon-nagyon kedvesen mosolygott. Dr. Bizomgerjesztő naponta vizitelt és mindig pontosan, kiváló angolsággal tájékoztatott Adél állapotáról és a kilátásairól. Adél egyetlen alkalommal sem sírt, néha az volt az érzésem, hogy kifejezetten élvezi, hogy mindenki körülötte sürög-forog és ahogyan kezdett gyógyulni, egyre többet evett és mozgott, az utolsó napon már az infúziós-állvány úttartását teszteltünk a kórház tükörsima linóleumán. Az infúziót, amitől különösen nyomorultnak nézett ki, nagyon érdekesnek találta, főleg az tetszett, amikor a szurit az infúziós tasakba szúrták, a karja helyett. Három nap elteltével aztán Adélt kiengedtek, de előtte még felszereltek egy rakás gyógyszerrel és nagyon sok jótanáccsal. Meg egy 18 ezer bathról szóló számlával (140 ezer HUF), ami szerintem korrekt ár a szolgáltatásért, amit kaptunk. Itthon is ennyibe kerül mindez, de mivel a biztosító fizeti, nem tűnik fel senkinek. Ennyi pénzért egy bangkoki üzleti alapon működő kórházban, modern felszerelést, hozzáértő szakembereket, jó kaját és nagy mosolyt kapsz. Ez utóbbi nem volt a számlán és nem is kerül semmibe.

Amióta hazajöttük, Adél nagy erőkkel gyógyít minket, a mackókat, a babákat, kapnak infúziót, gyógyszereket, lázat mér, ápol. Azt mondja, ha nagy lesz, orvos szeretne lenni. Hát ennyi maradt meg neki a rettenetes kórházból! Eszembe jut az első orvosi kalandunk a törött kézzel és arra gondolok, hogy talán jobb, hogy Thaiföldön történt mindez, mert nem vagyok benne biztos, hogy az itthoni frusztrált, ideges nővérkék kezei körül kikerülve is ilyen vidáman gyógyítgatná-e a macikat, vagy rémálomként gondolna vissza ezekre a napokra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.