Ha egészen a kályhától kezdjük, nagyon különböző az, ahogy a hollandok a gyerekáldáshoz közelítenek. Ahogyan a „mikor lesz a lagzi?”, a „mikor lesz gyerek?” kérdés sem szalonképes, gyakran még a legszűkebb családi körben sem, pláne nem a hetedik nagynéni szájából. Ezek intim témák, és nyilván nem azt jelenti, hogy potenciális nagymama nem szeretne valódi nagymama lenni végre, de nem gondolja azt, hogy egy kérdéssel bármilyen formában előre lendítheti a folyamatot. Nem hiszem, hogy van olyan ember a földön, aki azért vállalt gyereket, mert a nagyszülők nagyon kérték, esetleg elfejtetett a témával foglalkozni és a rokonok kérdései jutatták újra eszébe. J A holland azt feltételezi, hogy esetleg méhkasba nyúlhat kíváncsi kérdésével, ezért inkább nem kérdez, hiszen tudja, hogy felnőtt emberek el tudják dönteni mit és mikor szeretnénk, és azt is, hogy ezt mikor szeretnék-e megosztani a családdal, bárkivel.

Nem véletlen tehát, hogy csak a holland nagymamának mondtuk el terveinket, mert tudtam, hogy ő egyszer sem fogja megkérdezni, hogy „na, van már valami?” és a ciklusomról se kell, majd rendszeresen beszámoljak. Tudtam, hogy ha esetleg nem jön össze olyan gyorsan a dolog, amire igazából minden esély meglett volna, akkor hetente kell, majd beszámoljak a fejleményekről, vagyis annak hiányáról. Elég nehéz ügy egy nőnek feldolgozni azt, ha nem esik könnyen teherbe, pedig szeretne, ezt még súlyosbítani kellemetlen kérdésekkel, nem túl korrekt hozzáállás. Viszont a magyarok több kíváncsisággal vannak megáldva, mint empátiával, így nem kockáztattam a saját lelki békém. Általában a hollandok szimplán nem kíváncsiak, vagy ha mégis, valami egészen hatékony módon bírják távol tartani magukat a másik privát szférájától. Lásd még függöny nélküli házak és nudista strandok – minden látható, mégse kíváncsi senki semmire.

Ellenben nem tabutéma a gyerekvállalás egészen. Terhességem kezdetén, amikor már nyilvánvaló jelei mutatkoztak az állapotomnak, egy baráti párral találkoztunk Utrechtben, akikről tudjuk, hogy nemrégen jöttek össze és nagyon-nagyon szeretnének gyereket, a lánynál ráadásul a biológiai óra is erősen ketyeg. Kicsit féltem a találkától, kellemetlen, esetleg szomorú lesz-e nekik látni rajtam azt, amire ők annyira vágynak. El is határoztam, hogy leplezni ugyan nem tudom a szituációt, de a témát nem fogom erőltetni és igyekszem nagyon tapintatosan viselkedni. Ehhez képest nem várták meg, hogy mi hozzuk szóba a dolgot, a srác rögtön a rendelésnél közölte, hogy ő ma nem ihat alkoholt, mert holnap vizsgálatra mennek a lombikprogram miatt... Azt eddig is tudtam, hogy a holland nem féltékenykedő nép, de nagyon meglepődtem, mennyire nyíltan és őszintén beszéltek a nehézségekről, vizsgálatokról. Ez számukra egy tapasztalás, egy új dolog, amit megosztanak a közeli barátokkal, akik persze mint drukkolnak nekik és a legjobbakat kívánják. Lehet, hogy ez is egyike a híres holland kulturális paradoxonoknak, az is lehet, hogy egyedi esetről van szó. Kérdezgettem is hazafelé a Petit, hogy ez normális, hogy a szemérmes, magánéletüket úgy védő hollandok csak így beszámolnak a kellemetlen témáról, ő pedig már a kérdésfelvetést sem értette. Tehát normális. Magyarországon ezek kínos témák, amit rend szerint a szőnyeg alá söprünk sok más kevéssé szalonképes kis titokkal együtt, amiről azt hisszük, rossz fényt vet ránk. Hiszen sokszor még a legközelebbi kapcsolatinkban is a megfelelni akarás és a magunkról kialakított kép menedzselése motivál minket. Több olyan párt ismerek, akiknek tudom, hogy nehézséget okoz a gyerekáldás, de soha senkivel erről még nyíltan nem beszélgettünk, pedig közeli jó barátok is vannak közöttük. Egyetlen barátnőm számolt be ilyen jellegű élményiről, de ő is csak a legeslegszűkebb szigorúan női körben.

 

Ezen a meccsen 1:0 Hollandiának!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr871701276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása