csib 2010.04.28. 22:09

Critical mums

A Critical Mass-szal egy időben rendezik meg a Crictical Mums nevű felvonulást is, ami gyakorlatilag egy babakocsis demonstráció a bringások mellett, helyesebben a bringások között. Gondoltam, jó alkalom lesz, hogy az vacsiúj és trendi ernyős kocsimmal debütáljak sorstársaim között! Utólag belátom, inkább egy zacskó bio-köles és egy indiai mintás kendő kellett volna a hatásos megjelenéshez.

Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy az eseményt a mamami.hu-t hirdették, ahol én is vásároltam a kendőmet. Sosem felejtem el az eladó arcát, amikor meglátta, hogy a kendő angol gyártója kis ikonnal jelezte a csomagoláson, hányféleképpen variálható a poronty a cuccban, beleértve a menetiránnyal szembeni, kukucskálós pózt. Felháborodottan közölte ugyanis, hogy így nem hordunk gyereket, hiszen nem lehet, hogy nem az anyára néz a pici, hát megijed szegény, és akkor ő át is fogja húzni a ezt a kis ikont a csomagoláson…

Visszatérve a Critical Mums-ra, nem sokan gyűltünk össze, kb. van 20-30 babakocsi volt és eldobható pelenka, meg batikolt póló híják, ráadásul egy trendi babakocsival ki is lógtunk a sorból rendesen. De legalább sétáltunk egy jót az Andrássyn, kipufogóbűz nélkül, ez se semmi

És itt egy aranyos kép a legkisebb demonstrálóról, aki leginkább a plüss állatkákkal van elfoglalva, nem pedig a Critical Mass szellemiségével:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapirgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr841960602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása