Útálom a szilvesztert, mert kötelező jól érezi magunkat, kötelező pörögni valahol, és ráadásul némely vendéglátós ezen az estén akarja megkeresni az egész éves profitot, így minden indokolatlanul drága. Korábban erőlködtem, hogy jól érezzem magam, voltam házibulikban, utcán, klubban. Aztán rájöttem, hogy a legjobb megoldás, ha elmenekül az ember valahova. Például bezárkózik a lakásba, esetleg nézi a tévét, vagy még azt sem, talán lefekszik aludni még éjfél előtt. Ezt a döntést nem mindenki érti meg, volt olyan szilveszter, hogy egész éjszaka "zaklattak" jóakaró barátaim, csatlakozzak hozzájuk, ne lógassam az orrom otthon egyedül! Pedig eleinte tényleg nem lógattam az orrom, de addig-addig hívogattak, hogy kezdtem elhinni, hogy a szilvesztert otthon egyedül tölteni gáz, míg végül valóban elkezdtem lógatni az orrom… De akkor már késő volt elindulni bárhova is.

Amikor először melegebb éjhajlatra utaztam azon a bizonyos napon, akkor arra gondoltam, hogy most végre részem lesz egy igazán különleges szilveszter éjszakában, erre vártam már évek óta, ezért böjtöltem szarabbnál szarabb bulikban minden évben! Mexikóváros. Aha. Ezt is átaludtam. A mexikóiak ugyanis annyira rá vannak pörögve a karácsonyra, annak minden háromkirályos, betlehemes, jász ólos, Jézuskás elemére, hogy ez gyakorlatilag nullára szívja az energiájukat, hogy bármi mással, pl. az újévvel foglalkozzanak ebben az időszakban. Az már gyanús volt, hogy nem láttunk szilveszteri vacsorákat, bulikat hirdető plakátokat sehol sem, de azt nem gondoltuk volna, hogy egy nyomorult étteremet nem találunk, ahol vacsorát adnak nekünk. Egy gyorsétterem akadt végül, 10 felé végeztünk, az utcákon síri csend honolt. Mexikóváros nem túl biztonságos hely és a közvilágítás sem az igazi, ezért egyhangúlag úgy döntöttünk, nem keresgéljük tovább a bulit, ha a főtéren nincsen egy lélek sem, akkor máshol se lesz. Vissza a szállodába, jetleg, alvás.

A következő évben, Vietnámban még reménykedtem a szívem mélyén. Hátha most?! De nem, semmi buli, alvás megint. Akkor és ott levontam a konzekvenciát: a szilveszteri bulizás csak a fene nagy nyugati jólétben élő országokban nagy ügy, mert a fejlődő világban napkeltével indul a nap és napnyugtával zárul, ez alól egyetlen éjszaka sem kivétel, mert a munka mindennél fontosabb. Mi pedig általában nem megyünk olyan helyre télen nyaralni, ahol nagyon nagy jólét lenne. Szóval szilveszteri zsongást az utazó életmóddal IS elfelejthetem.

Kambodzsában már semmilyen reményem nem volt, tényleg nem terveztem, nem gondoltam rá, hogy jól érzem majd magam, még az se foglalkoztatott különösebben, hogy hosszú utunk során melyik városban talál ránk az újév. És akkor, ott, 2007 és 2008 fordulóján, Siam Reap-ben részem volt a világ legjobb bulijában. Siam Reap városa az Angkori romok mellett fekszik, éppen ezért semmi érdekes nincsen benne, az egész város a turista-hordák kiszolgálására rendezkedett be, amolyan szokásos khmer módra. Egypár elzárt luxusszálló a város szélén, kizárólag tehetősebb ázsiai vendégekkel, illetve kisebb szállások, éttermek a belvárosban a hátizsákosoknak, akik remélhetőleg nem táplálnak semmiféle hiú reményt a minőséget illetően. A város már délutántól zúgolódott, mi pedig ezen fellelkesülve vettünk egy üveg pezsgőt. Természetesen az egyik utolsó darabot sikerült megkaparintani, ugyanis annyi esze egyetlen helyi boltosnak sem volt, hogy extra készleteket építsen, esetleg kihasználja a szituációt, és némi felárat kérjen a nedűért. Hiába, Kambodzsa az elszalasztott lehetőségek országa, de erről majd egy későbbi posztban. A főutcán, egy étterem első emeleti erkélyén találtunk helyet vacsorázni, a kaja szokás szerint sárga volt, csirkéből készült és curry-nek hívták. Az erkélyről figyeltünk, amint a kocsma és étterem tulajdonosok hatalmas hangfalakat vonszolnak az utcára. 10-kor beindult a buli, megtelt az utca, bömbölt zene, és folyt a pia, de rettenetesen. A sör továbbra is 1 dollár, egy bivalyerős koktél 2 dollár. Torok nem maradt szárazon, mindenki mindenhol táncolt, bulizott, énekelt, őrjöngött. Éjfélt ütött az óra, pukkantak a pezsgős üvegek, már akink még jutott a készletből, és nagyon megható módon, akinek nem, azt a szerencsésebbek megkínálták. Nem tudom a luxusszállókban milyen volt a hangulat, de bent a belvárosban hajnalig ment a tánc, ruhadarabok tűntek el emberekről a trópusi hőség és az alkohol hatására, barátságok, talán szerelmek kötettek. Hamar feltűnt, hogy a személyzeten kívül egyetlen helyi arc sincs a tömegben, őket ugyanis egy kordonnal kizárták a buliból, fegyveres rendőrök vigyázták a tehetős nyugati turisták jókedvét. Nem tudom, hogy Kambodzsán kívül, hol van az a hely a Földön, ahol a helyiekkel ezt meg lehet csinálni?! Képzeljünk el egy utcabált a várban, ahova a magyarokat nem engedik be! Azonnal kitörne a forradalom. Ittasan hazafelé botorkálva lelkiismeret-furdalásom volt, amiért olyan jól éreztem magam, ebben a rohadt diszkriminatív buliban és arra gondoltam mennyire gáz, hogy mi mind ehhez asszisztálunk. Nem nagyon kellett sokáig keresni a koldust, akinek pár fillért adva az ember lelke feloldozást nyer, hiszen a kordon után tömegével rohantak meg minket. Szokás szerint koszos gyerekek. És ezen az éjszakán senki sem sajnálta tőlük a pénzt, soha ilyen sok pénzt nem gyűjtöttek, mint az újév első óráiban. Nekik így volt a legjobb buli ez az éjjel, a stresszes nyugati utazó kiereszthette a fáradt gőzt. Módosítottam tehát az elméletemet: akárhol is járok a világban, jó szilveszter csak akkor lesz, ha van megfelelő mennyiségű turista az adott helyen.

A legjobb dolog abban, hogy részt vehettem a világ legjobb szilveszteri bulijában az, hogy soha többé nem kell erőlködjek, hogy jól érezzem magam, hiszen nekem már megvolt! J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.